Kaká aranykanállal, Aranylabdával

Ricardo Izecson dos Santos Leite, ismertebb nevén a népszerű Kaká nyerte el idén a France Football szaklap által alapított Aranylabdát. Az AC Milan üdvöskéje Cristiano Ronaldót és Lionel Messit megelőzve lett a 2007-es esztendő legjobbja.

Kaká és az AranylabdaReuters-felvételA brazil játékmesternek vitathatatlan érdemei vannak a rossonerók idei BL-sikerében. Kaká – a maga tíz találatával – a sorozat gólkirálya lett. Egyik legemlékezetesebb találata éppen a manchesteri Vörös Ördögök elleni elődöntőben született (Kaká egyébként háromszor is mattolta Edwin van der Sart!). Heinze és Evra pályafutásuk legszörnyűbb pillanatát élhették át, mikor Kaká elfejelte közöttük a labdát, s nagy igyekezetében szinte összetörte egymást a két védő. A nehezén túl már csak egy könnyed pöccintés maradt Kakának.

Senna és Raí

A fővárosi jófiú nem a nyomorból emelkedett ki, a brazilok szerint aranykanállal a szájában született. Arrafele ugyanis ezt mondják a jómódúak gyerekeire. Az AC Milan huszonkettese középosztálybeli családból származik, édesapja mérnök, édesanyja tanárnő. Talán véletlen, talán nem: kamaszkori példaképei nem a favelákból, a brazil nyomornegyedekből kiemelkedett futballsztárok voltak, hanem két olyan sportoló, akik – hozzá hasonlóan – középosztálybeli családból származnak. Az egyik bálványa a Forma-1 tizenhárom éve elhunyt legendája, Ayrton Senna, a másik a Sao Paulo FC világbajnok középpályása, Raí volt.

Megrepedt nyakcsigolya

A brazil futballzseninek mindig is a Sao Paulo FC volt a kedvenc csapata, ráadásul a Morumbi stadiontól szinte csak egy kőhajtásnyira laktak. Tizenkét éves korában leigazolta őt kedvenc klubja. Szikrázó tehetségével hamar felhívta magára a figyelmet, a 15 és a 17 évesek között is bajnoki címet nyert. A mélyen vallásos fiúra azonban nagy hatással volt a 2000 szeptember végi balesete. Három sárga lapja miatt nem játszhatott az ifjúsági csapatban, s ezért elutazott nagyszüleihez Caldas Novasba. Egy fejesugrásnál azonban megütötte magát a kerti medence aljában, s megrepedt a nyakcsigolyája. Az orvosok megállapították, hogy ha nem kap idejében szakszerű ellátást, az ifjú titán akár meg is bénulhatott volna. Ötven napon keresztül nyakmerevítőt viselt, s további tíz napot kellett várnia, hogy bekapcsolódhasson az edzésekbe.

Micsoda bemutatkozás!

2001. március 7. szerdára esett. Kaká örökre megjegyezte, ugyanis ezen a napon mutatkozott be a SPFC felnőtt csapatában. A Rio-Sao Paulo-torna döntője, a Botafogo elleni meccs előtt nagy volt a készülődés a „paulisták” házatáján, mivel az SPFC 1994 óta először állt újra egy sorozat megnyerésének kapujában. A Botafogo 1:0-ra vezetett, mikor Kaká pályára lépett. Szinte csoda történt: a tejfelesszájú újonc két perc alatt két gólt lőve egymaga nyerte meg a mérkőzést! Akkor még senki sem gondolta, hogy 16 hónappal később a nap hőse világbajnok lesz. Viszont az AC Milan hamarosan felfigyelt rá. Adriano Galliani, a rossonerók ügyvezető igazgatója meg is erősíti mindezt: „Brazíliai megbízottunk jelezte, hogy egy 18 éves csodagyerekre bukkant. Fiatal volt még ahhoz, hogy szerződtessük, de attól kezdve figyelemmel kísértük minden lépését.”

19 perc és vb-trófea

Élete egyik nagy élménye nyilvánvalóan a Távol-Keleten rendezett 2002-es világbajnokság volt, melyen a kanárik ötödik aranyukat zsebelték be. Azzal is végtelenül boldog volt, hogy Luis Felipe Scolaritól mindössze Costa Rica ellen kapott 19 percet, bár a németek elleni döntőbe is beszállhatott volna. Már ott állt a partvonalnál, már Scolari megmondta neki, hogy ha megkapja a labdát, addig cselezgessen, ameddig csak tud, de Collina lefújta a mér-kőzést.

Jézushoz tartozom

Kaká 2003 nyarán 8 és fél millió dollár fejében érkezett meg Milánóba. A brazil csillag azonban minden előzetes várakozást felülmúlt. Fénysebességgel illeszkedett be a piros-fekete együttesbe, kiszorította a csapatból Rui Costát, s miatta nem jutott szerep a Barca korábbi klasszisának, Rivaldónak sem. Első idénye után a Serie A legjobbjának választották a profi játékosok, ráadásul bajnoki címet is ünnepelhetett az AC Milannal. Miután 2006 nyarán a milánóiak gólzsákja, Andrij Sevcsenko elhagyta a piros-feketéket, a legtöbb AC-szimpatizáns aggódva tekintett az új idény elé. Az akkor még 24 éves Kaká azonban bebizonyította, hogy Sevcsenko után is van élet. Nem volt ritka, hogy egymaga cipelte hátán Carlo Ancellotti csapatát. Már csak ennek tudatában is megérdemelte a presztízsértékű elismerést. A szerény, kontaktlencsés srác azonban továbbra sincs elszállva magától. „I belong to Jesus”, vagyis „Jézushoz tartozom” – ez a felirat virít a meze alá húzott pólón. Ráadásul amikor gólt lő, mindig az égre mutat. Ha továbbra is ilyen eredményesen játszik, még sokszor láthatjuk ezt a megható kézmozdulatot.

NÉVJEGYKÁRTYA

NÉV: Ricardo Izecson dos Santos Leite

SZÜLETETT: 1982. április 22., Brasília

MAGASSÁG/SÚLY: 183 cm/73 kg

KLUBJAI: Alphaville Tenis Clube (1990–1994), Sao Paulo FC (1994–2003), AC Milan (2003–?).

SIKEREI: világbajnok (2002), a Konföderációs Kupa győztese (2005), BL-győztes (2007), BL-döntős (2005), olasz bajnok (2004), európai Szuperkupa-győztes (2003, 2007), Sao Paulo állam bajnoka (2002), a Serie A legjobbja (2004), a nemzetközi kupaidény legjobb középpályása (2005), legjobb támadója (2007), legjobb góllövője (2007), FIFPro az év játékosa (2007), Aranylabdás (2007).

A 2007-es Aranylabda-szavazás

1. KAKÁ (brazil, AC Milan) 444

2. CRISTIANO RONALDO (portugál, Manchester United) 277

3. LIONEL MESSI (argentin, FC Barcelona) 255

4. DIDIER DROGBA (elefántcsontparti, Chelsea) 108

5. ANDREA PIRLO (olasz, AC Milan) 41

6. RUUD VAN NISTELROOY (holland, Real Madrid) 39

7. ZLATAN IBRAHIMOVIC (svéd, Internazionale) 31

8. CESC FABREGAS (spanyol, Arsenal) 27

9. OBINHO (brazil, Real Madrid) 24

10. FRANCESCO TOTTI (olasz, AS Roma) 20

11. FRÉDÉRIC KANOUTÉ (mali, FC Sevilla) 19

12. RONALDINHO (brazil, FC Barcelona) 18

13. STEVEN GERRARD (angol, FC Liverpool) 17

14. JUAN ROMAN RIQUELME (argentin, Villarreal/Boca Juniors) 15

15. DANIEL ALVES (brazil, FC Sevilla) 14

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?