Kaká a Marca szerint aláírt a Real Madridhoz

Madrid |

<p>Kaká aláírt - ezzel az első oldalas címmel jelent meg a szombati Marca, a spanyolok legnépszerűbb sportnapilapja, kész tényként tálalva, hogy az AC Milan brazil világsztárja az új idényt már a Real Madrid futballistájaként kezdi.</p>

A lap tudni véli, hogy a leendő presidente - bár hivatalosan még csak elnökjelölt, de korábban, 2000 és 2006 között a királyi klubot már vezető - Florentino Pérez egyezségre jutott az olasz együttes aranylabdás karmesterével, s választási ígéretének megfelelően már most megszerezte őt a fővárosi blancók csapatának. Ha igaz, a brazil játékos öt évre ígérkezett el, s idényenként nettó 8 millió eurót keres majd a Real Madridnál.

Pérez a héten jelentette be hivatalosan, hogy három évvel ezelőtti lemondását követően ismét megpályázza a fővárosi klub elnöki székét, s megismételte, hogy a múltbéli gyakorlatnak megfelelően megint "meg fogják vásárolni a világ legjobbjait". Nevéhez fűződött annak idején több "galaktikus", azaz a nemzetközi futball legmagasabban jegyzett olyan alakjainak megszerzése, mint Luis Figo, Zinedine Zidane, Ronaldo vagy éppen David Beckham.

A Marca megfogalmazása szerint "a galaktikusok új érájának első tagja lesz Kaká".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?