Kajak-kenu Vk - Négy magyar egység már döntős

Szeged |

<p>Négy magyar egység közvetlenül a péntek délelőtti előfutamból biztosította a helyét a szombati döntőkben Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első versenyén. A nyitónap délelőttjén az 500 és 1000 méteres előfutamok szerepeltek a programban, a négy, már finalista hajó egyformán a hosszabb távon érdekelt.</p>


    Peking olimpiai bajnok kenusa, Vajda Attila hatalmas fölénnyel nyerte meg előfutamát, és jó, egyben győztes pályát ment elsőre a K-2-ben Londonban aranyérmes Dombi Rudolf, Kökény Roland páros is. Ugyancsak futamgyőzelemmel mutatkozott be a tavalyi ötkarikás játékokon ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású négyes, a negyedik döntős egység pedig a Vasbányai Henrik, Mike Róbert  kenupáros, amely második helyével lépett a legjobbak közé.
     A délelőtt krónikájához tartozik, hogy a K-1 500 méteren olimpiai bajnok Kozák Danuta előfutamában második lett az immár szerb színekben szereplő Ruzicic-Benedek Dalma mögött, bár nagy tétje nem volt a versenynek, hiszen mindketten a délutáni középfutamban folytathatják.
    A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója verseng, a magyar csapat 65 fős.
    később:
500 és 1000 m-es középfutamok 14.00  
    szombat:
500 és 1000 m-es döntők 10.30 (B döntők 9.25 órától)
200 m-es elő- és középfutamok 14.00  
    vasárnap:
500 és 200 m-es döntők 10.00 (B döntők 9.05 órától)
500 és 5000 m-es döntők 13.20

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?