Sport

Kajak-kenu vb - Ötből négy továbbjutó

Montemor-o-Velho | Egy kivétellel minden magyar egység továbbjutott a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres középfutamokból a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.
MTI

2018. augusztus 26. 12:33

*
- Fotó: MTI

  A rövidebb távon a szombaton Balaska Márkkal párosban aranyérmes kajakos Birkás Balázs ugyanolyan meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, mint egy nappal korábban az előfutamban, s egy újabb győzelemmel lépett a legjobb kilenc közé. A nők hasonló számában ugyanakkor a tavaly Európa-bajnok, vb-nyolcadik Lucz Dórának nem sikerült beverekednie magát a fináléba, negyedik lett, miközben csak az első három hely ért döntőt.
"Nem sikerült túl jól a rajtom, majd az edzőmmel még ki kell elemeznünk, hogy mi történt" - mondta a parton az UTE 23 éves versenyzője, aki láthatóan nagyon elkeseredett a történtek miatt. Hozzátette: reggel nem érezte magát túl jól, nem volt százszázalékos állapotban, de nem akarja erre fogni a kudarcot.

"A döntőbe így is be kellett volna jutnom" - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva.  

Birkáshoz hasonlóan - kellemes meglepetést okozva - megnyerte középfutamát a nemrég még az ifjúsági vb-n szerepelt fiatal szegedi egység, a Nagy Bianka, Molnár Csenge kenupáros is, míg Korisánszky Dávid (C-1) egy második hellyel lépett tovább.

Ötszáz méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakos duó ugyancsak második lett a franciák mögött, s ez is finálés folytatást jelent.

A vasárnapi zárónapon 13 döntőt rendeznek a világbajnokságon - 12-ben lesz magyar hajó -, az 5000 méteres finálék kivételével ezeket élőben közvetíti a Duna World.

Magyarország eddig öt arany- és egy bronzérmet gyűjtött a vb-n.

        A további program magyar idő szerint:
    döntők:
női C-2 200 m (Nagy Bianka, Molnár Csenge) 13.04
női K-1 200 m 13.11
férfi K-1 200 m (Birkás Balázs) 13.18
férfi C-1 200 m (Korisánszky Dávid) 13.32
férfi K-2 500 m (Tóth Dávid, Kulifai Tamás) 13.39
férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 13.54
női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső) 14.02
női K-4 500 m (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra) 14.17
férfi K-4 500 m (Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István) 14.25 
női C-1 5000 m (Lakatos Zsanett) 16.00
férfi C-1 5000 m (Kiss Tamás) 16.40
női K-1 5000 m (Takács Tamara) 17.15
férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 17.50

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A 2021-es felmérést a polgárok legnagyobbrészt interneten töltötték ki (TASR-felvétel)

Csökkenés helyett létszámbeli stabilizációt hozott a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó két kérdése

havazás illusztráció

Havazásra, hóátfúvásokra és alacsony hőmérsékletre figyelmeztetnek

kozeg

Fotók: Veszélyes kozmetikumokat találtak az ellenőrök – az egyik egy babatermék

rendőrség

Fának hajtott egy sofőr Feketenyéknél

188 tanítási nap vár a diákokra az idei tanévben

Mit tegyen a szülő, ha pozitív a gyermeke tesztje?

komárom

Bővült a Selye János Gimnázium tornaterme

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.