Juniorok bajnoki szőnyegcsatái Rimaszombatban

Tavasszal heti rendszerességgel zajlanak a a birkózók bajnoki éremcsatái. A felnőttek szinnai (Snina), az U15-ös korosztály dunaszerdahelyi és az idősebb diákok báni megmérettetése után szombaton és vasárnap a juniorok mérik össze tudásukat Rimaszombatban.

Szombaton szabadfogásban, vasárnap pedig kötöttfogásban hirdetünk bajnokokat. A klubok nagy érdeklődést tanúsítanak a megmérettetés iránt, 120-130 versenyzőre számítok. A résztvevők zöme mindkét fogásnemben csatasorba áll. Mi tíz birkózónkat neveztük, kilenc fiút és egy lányt. A fiúk mindkét fogásnemben megmérettetnek. 3-4 dobogós helyezésre, minimum egy bajnoki címre számítok. Nevezetesen az ukrán versenyzőnktől, Krisztina Basicktól várom az aranyérmet. Ő egyébként három héttel ezelőtt Szinnán, a felnőtteknél is az élen végzett súlycsoportjában. Még az sem kizárt, hogy a fiúk között is lesz súlycsoportgyőztesünk” – tájékoztatott a versenyről, latolgatta ővéi esélyeit Radnóti József, a bajnokságot rendező rimaszombati Lokomotíva birkózóklub elnöke.

A rendezvény a Lokomotíva birkózóklub tornatermében mindkét versenynapon délelőtt 10 órakor rajtol el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?