Joubert örül a sok négyfordulatosnak

A világ- és háromszoros Európa-bajnok Brian Joubert a Kings on Ice show-val turnézik Szlovákiában, a pozsonyi fellépés főpróbáján beszélgettünk.

Utoljára a szocsi olimpián versenyzett. Hogyan változott meg azóta az élete?

Még mindig sok show-ban szerepelek, körbeutazom a világot. Fellépek Japánban, Oroszországban, Franciaországban, európai turnékra járunk… A következő szezonban már szeretnék többet edzősködni, de továbbra is részt akarok venni a show-kban is. Még három-négy évig biztosan.

Nem hiányzik önnek a versenyzés?

Az első év nagyon nehéz volt. Ahogy néztem a tévében a versenyeket, azt éreztem, hogy én is ott akarok lenni a jégen, meg akarom csinálni a hatperces bemelegítést, aztán pedig le akarom futni a programomat… De most, ahogy elnézem a versenyek színvonalát, érzem, az én időm már lejárt. A magam idejében jó voltam, de most már egy másik generációnak jött el az ideje.

Elégedett azzal az iránnyal, amerre a műkorcsolya fejlődik? Ma már a legjobbak két négyfordulatost ugranak a rövidprogramban, és hármat vagy négyet a kűrben.

2008-ban és 2009-ben nagy harcokat vívtam azért, hogy a szeretett sportágam ebbe az irányba induljon el. Úgyhogy boldog vagyok, jó nézni, mennyi négyfordulatost ugranak a srácok. De emellett a korcsolyázás többi aspektusában is jók, nagyszerűek a forgásaik, lépéseik. Elképesztő, amit csinálnak.

Elégtételt jelent önnek, hogy ma már nem lehet négyfordulatos nélkül nyerni?

Igen. Ma már legalább kettő, de inkább három négyfordulatos kell a győzelemhez. Végre minden jól alakult.

Edzésen megpróbálja még a négyfordulatost?

Te jó ég, nem! Nagyon régen nem próbáltam már. Ha leadok pár kilót, akkor talán megint megpróbálkozom vele. Tripla axelt és tripla-tripla kombinációkat ugrok még olykor, de négyfordulatost nem.

Még ma is naponta edz?

Ha tudom, hogy egy show vár rám, akkor az azt megelőző hetekben igyekszem naponta edzeni. De amúgy nem egyszerű mindent összeegyeztetni, mert magam is edzősködöm már, viszont a show-kban is mindig a maximumot akarom nyújtani, úgyhogy muszáj időt szakítanom rá.

A Kings on Ice show-val jött Szlovákiába. Hogy érzi magát a többi „király”, Jevgenyij Pljuscsenko, Tomáš Verner és Florent Amodio között?

Nagyon jól. Sok időt töltöttünk együtt versenyzőként, de akkor sokkal feszültebb volt a hangulat. Mára nagyon jó barátok lettünk, csak ki akarjuk élvezni a pillanatot, jól akarjuk érezni magunkat a közönséggel együtt.

A tavalyi párizsi terrortámadások után készített egy speciális gálaszámot az áldozatok emlékére. A saját ötlete volt, vagy valaki javaslatára született meg ez a program?

Az én ötletem volt. Nyikolaj Morozovval készítettük el ezt a számot, és nagyon jól fogadták, nemcsak Franciaországban, hanem más országokban is. Szeretek gálaszámokat összeállítani, mert nincsenek olyan megkötések, mint a versenyprogramokban. A lépéssorokban, forgásokban nem azt kell figyelni, hogy meglegyen a hármas, négyes szint, sokkal szabadabban lehet alkotni.

Az elmúlt szezonban néhány hónapig edzőként segítette Romain Ponsartot, de az együttműködés megszakadt. Milyen érzés volt kívülről nézni valakit?

Szörnyűséges! Vicces volt, mert beszélgettem erről Brian Orserrel (a világ jelenlegi két legjobb korcsolyázójának, Javier Fernándeznek és Juzuru Hanjunak az edzője – a szerk. megj.), és csak nevetett: „Most legalább tudod, hogy mit érzünk!” Ott állsz a palánk másik oldalán, és semmit sem tehetsz a versenyződért, csak nézheted, izgulhatsz érte. De az edzői munka nagyon érdekes. Minden egyes tréning más, minden nap más problémát kell megoldani… Sosem unatkozom.

Milyen szintű korcsolyázókkal szeret a legjobban foglalkozni? Kezdőkkel, vagy olyanokkal, akik már nemzetközi szinten versenyeznek?

Mindegyik szinten érdekes a munka, a gyerekekkel, a juniorokkal és a nemzetközi szintű korcsolyázókkal is szívesen dolgozok.

Szülővárosában, Poitiers-ben, ahol máig él és edz, az ön nevét viseli a jégpálya. Milyen érzés legendává válni?

Furcsa. Még nem nevezték át a jégpályát, de már megszavazták, hogy az én nevemet kapja. Még nem tudom pontosan, mikor. Elég vicces ebbe belegondolni. Édesanyám nagyon büszke rám.

Hogyan látja a francia korcsolyázás jövőjét, főleg a férfimezőnyben?

Nehéz kérdés. Most úgy érzem, legalább húsz évet kell várnunk egy új világbajnokra a férfiak között. Sok mindent meg kell változtatni a szövetségen belül, az edzések rendszerét is át kell alakítani, hogy ismét egy nagyon erős francia csapatunk legyen. Jégtáncban és párosban most is ott vagyunk a legjobbak között, a nőknél van sok fiatal tehetségünk, de a fiúknál nagyon rossz a helyzet.

Mi lehet ennek az oka?

Azt gondolom, a szövetség az elmúlt években csakis rám és Florent-ra (Amodio, a 2011-es Európa-bajnok – a szerk. megj.) koncentrált, és nem figyelt eléggé a fiatal tehetségekre.