Jön a 2. Bacskai „Fuss Magadért” Futóverseny

Először 2018-ban került megrendezésre a bodrogközi településen zajló sportesemény, azonban a koronavírus-járvány és egyéb külső okok miatt most csak másodszor állhatnak rajtvonal mögé a résztvevők.

Augusztus 5-én, szombaton, délután 3 órakor indul el a mezőny a 4 km-es táv megtételére, amiből kettőt a község utcáin, kettőt pedig mezei úton kell, hogy teljesítsenek. A Bacskai Sportszervezet elnöke, Kosztyu Gábor és a vezetőség tagjai tájékoztatója alapján négy kategóriában hirdetik ki a díjazottak névsorát. Férfi és női, illetve a 25 év alatti ugyancsak férfi és női kategóriában. Ezenkívül a legjobb idővel befutó férfi, valamint hölgy különdíjat is átvehet. Mindemellett a leggyorsabb idővel rendelkező bacskai versenyző elnyerheti az erre az alkalomra megálmodott Bacskai Vándorkupát. A szervezők azt is elmondták, hogy míg az első kiírásban mindössze 29-en versenyeztek, ez a létszám most elérheti a 60-at is, ami külön örömet jelent, hiszen ez az érdeklődés megnövekedését jelzi, amely jó előjelnek bizonyul a további folytatáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?