Jó hangulatban várják a somorjaiak a Slovan elleni kupameccset

Csóka

A klubtörténelem első kupanegyeddöntőjére készül a somorjai STK, amely szerdán 16.30-kor a dunaszerdahelyi MOL Arénában fogadja a Slovan labdarúgócsapatát.

A somorjaiak korábban még egyszer sem jutottak ilyen messzire a Slovnaft Cupban, ezúttal viszont a bánkeszieket (3:1), az érsekújváriakat (2:1), a zsolnaiakat (2:1) és a puhóiakat (1:1, büntetőkkel 4:3) legyőzve ott vannak a nyolc között, ahol a tavalyi döntős Slovan csapata vár rájuk.

A történelmi mérkőzést biztonsági okokból át kellett helyezni, miután a somorjai rendőrkapitányság körzeti osztálya és a városi hivatal sem ajánlotta, hogy a találkozót a Pomléban rendezzék meg. Így került a mérkőzés a dunaszerdahelyi MOL Arénába, amire a klubok közötti szoros kapcsolat miatt félig-meddig hazai pályaként tekinthetnek az STK-nál.

Értesüléseink szerint az STK keretében mindenki egészséges, Juraj Ančic vezetőedző a lehető legerősebb csapatát küldheti pályára a negyeddöntőben. Fontos azonban kiemelni, hogy a bajnoksággal ellentétben itt nem állnak a csapat rendelkezésére a DAC-ból érkezett játékosok. Míg a hétvégi, vágbeszterceiek elleni II. ligás találkozón Veszelinov Dániel, Lukas Leginus és a frissen igazolt Zoran Záhradník is érkezett a sárga-kékek keretéből, szerdán csak a somorjaiak kötelékébe tartozó játékosok léphetnek pályára.

Bár a 19 éves Csóka Bálint a téli felkészülést a DAC-cal abszolválta és több edzőmeccsen is pályára lépett sárga-kék mezben, hivatalosan a somorjaiak keretének tagja, így ő ott lesz a pályán szerdán délután. „Az volt a legfontosabb, hogy jó hangulatban készüljünk a meccsre. Edzettünk egy jót, és maximálisan készen állunk a próbára. Nem mindennap játszunk ilyen erős csapat ellen, meg akarjuk mutatni, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig. Nem kell megijedni, bárki is az ellenfél, megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, aztán majd kiderül, mire vagyunk képesekˮ – mondta Csóka, hozzátéve, hogy a meccs előtti edzésen kielemezték az ellenfelet, de egyébként nem készültek specifikusan a mérkőzésre. Azzal azonban mindannyian tisztában vannak, hogy a megszokottnál erősebb ellenféllel kell szembenézniük.

A tehetséges támadó szerint nincs különösebb jelentősége annak, hogy nem Somorján kerül sor a találkozóra. „Egy nagy stadionban fogunk játszani. Ami biztos, hogy a gyep minősége jobb lesz, de egyébként nem hiszem, hogy ez befolyásolná a teljesítményünket. Mi is és a Slovan is a rövid passzos játékot részesítjük előnyben.ˮ

Ami a pozsonyi csapatot illeti, ők a kismácsédiak, a sztropkóiak és a besztercebányaiak legyőzésével jutottak a nyolc közé. Id. Vladimír Weiss vezetőedző legénysége szombaton rangadót játszik a bajnokságban, ahol a nagyszombati Spartakot fogadja hazai pályán, így valószínűsíthető, hogy a somorjaiak elleni találkozón részben, vagy teljesen tartalékos felállásban lépnek pályára a pozsonyiak.

A mérkőzést a Joj Šport élőben közvetíti, a játékvezető Gemzický lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?