Japán és Dél-Korea újabb bravúrra készül

foci-vb

Hétfőn (16.00 és 20.00) két újabb nyolcaddöntőt rendeznek a katari labdarúgó-világbajnokságon.

Japán történelmi tettre készül a nyolcaddöntőben, míg ellenfele, a horvát csapat megismételné négy évvel ezelőtti teljesítményét.

Egymást dicsérik

A szigetországi együttes harmadszor jutott a legjobb 16 közé, de mindannyiszor az jelentette a végállomást számára, így története legjobb szereplése lenne, ha sikerülne továbbjutnia. A japánok a csoportkörben két korábbi világbajnokkal, a német és a spanyol csapattal szemben már megmutatták, hogy egészen remekül játsszák a kontrajátékot, amellyel mindkettőt hátrányból fordítva legyőzték. Minden bizonnyal erre alapozva szeretnének továbbjutni a horvátokkal szemben is, a mezőnyben vélhetően ugyanúgy alárendelt szerepben lesznek, a rivális Kovacic, Brozovic és Modric által alkotott középpályája általában uralja a meccseket. Hogy mást ne mondjunk, Spanyolország ellen mindössze 17,7%-os labdabirtoklás mellett nyert Japán, ami az ezirányú statisztikai kimutatások 1966-os kezdete óta a legalacsonyabb arány a vb-n egy győztes csapat esetében.

Morijaszu Hadzsime szövetségi kapitánynak egy helyen mindenképpen változtatnia kell az alapcsapatán, mivel Itakura Ku két sárga lapja miatt ezúttal nem léphet pályára. Őt Tomijaszu Takehiro helyettesítheti a védelemben.

Ami a horvátok játékát illeti, ezúttal elöl hiányzik egy klasszis befejező csatár, legalábbis erről árulkodik, hogy a három csoportkörös találkozójából kétszer gólképtelen maradt a gárda. A négy évvel ezelőtti ezüstérmes csapatban ezt a szerepet Mario Mandzukic töltötte be, de ő már visszavonult, jelenleg pedig Zlatko Dalic szövetségi kapitány segítője.

Szívós, a végsőkig küzdő csapat a horvátoké, tele tapasztalt játékosokkal, akik tudják, hogyan kell a fontos meccseket behúzni – figyelmeztett Dona Ricu, aki mindkét eddigi európai ellenfél ellen eredményes volt csereként.

Erősen hittek magukban, ez volt a japánok sikerének kulcsa. Fegyelmezettnek és türelmesnek kell lennünk. Nem szabad hibáznunk, mert Japán ezt megbünteti. Figyelnünk kell a labdavesztések utáni visszazárkózásnál – elemzett Zlatko Dalic szövetségi kapitány.

Hiányzók és visszatérők

A legnagyobb esélyesnek tartott brazil válogatott több játékosa is sérüléssel bajlódik. Gabriel Jesus és Alex Telles térde valószínűleg a torna során már nem jön rendbe. Neymar még a szerbek ellen 2:0-ra megnyert első fordulós mérkőzésen szenvedett bokasérülést, de ő már visszatérhet, s a legfrissebb hírek szerint Alex Sandro és Danilo is újra edzett.

A fizikai igénybevétel egyre növekszik, az idő viszont rövid a meccsek között a felépülésre. Néha nem áll rendelkezésre az ideális gyógyulási idő. Mentálisan is nagyon megterhelő és kimerítő a világbajnokság, mert a meccsek intenzívek, ahogy ennek megfelelően a felkészülés is – fogalmazott Tite, a brazilok szövetségi kaitánya, A kétgólos Richarlison a sajtótájékoztatón hozzátette, nagyon várják vissza Neymart. „Mindenki láthatta, mennyire hiányzott a csapatból az elmúlt két meccsen. Biztos, hogy vele jobbak leszünk – jegyezte meg a Tottenham csatára, hozzátéve, Dél-Korea részéről agresszív játékra számít.

A két csapat idén nyáron már megmérkőzőtt egymással, akkor 5:1-re a dél-amerikaiak diadalmaskodtak Szöulban. A koreaiaknál hiányzott azon ameccsen a középhátvéd Kin Min Dzse, akinek ezúttal is egészségi problémái vannak. Ettől függetlenü az ázsiai együttes nagy önbizalommal és teher nélkül várhatja a nyolc közé jutásról döntő meccset, miután többek között a Tottenham sztárjának, Szon Hung Minnek a remek teljesítményével pénteken hátrányból fordítva 2-:1-re legyőzte az ugyancsak esélyesebb portugál csapatot.

Az, hogy Brazíliával játszunk, még nem jelenti azt, hogy megelégszünk a nyolcaddöntős szerepléssel. Jól akarunk játszani és győzni szeretnénk – szögezte le Hvang I Dzso, a portugálok elleni győztes gól szerzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!