Jack Sock feladta a döntőt

<p>A spanyol Bautista-Agut vezetésénél az amerikai Jack Sock feladta a döntőt szombaton az 520 ezer dollár &nbsp;összdíjazású aucklandi keménypályás férfi tenisztornán.</p>

A pénteki elődöntőben a négyszeres bajnok spanyol David Ferrert legyőző amerikai teniszező influenzára utaló tünetek miatt kényszerült feladni a finálét 28 perc után.    "Úgy éreztem, mindenkinek tartozom annyival, hogy legalább kijövök és megpróbálok játszani. Sajnálom, hogy nem tudtam befejezni a mérkőzést" - nyilatkozta Sock, miután a második játszma elején hosszan egyeztetett edzőjével, az orvossal és a játékvezetővel, majd a meccs feladása mellett döntött.    A nyolcadik helyen kiemelt Bautista-Agut pályafutása harmadik ATP-torna győzelmét ünnepelhette.    "Csodálatos héten vagyok túl, több remek győzelmet arattam, és úgy érzem, nagyszerűen teniszeztem. Sajnálom Jacket, és szeretnék gratulálni neki, mert igazán jó formában volt, sok sikert kívánok neki a szezonban" - nyilatkozta a spanyol. Eredmény:döntő: Bautista-Agut (spanyol, 8.)-Sock (amerikai) 6:1, 1:0-nál Sock feladta  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?