Iván Alex: Meglepően jók a csehországi körülmények

ivánalex

A dunaszerdahelyi nevelésű Iván Alex két év után hagyta el a nagyszombati Spartakot és a cseh élvonalbeli Karviná labdarúgócsapatához igazolt. A 26 éves szélső elárulta, miben lett erősebb és mit vár magától a jövőben.

Két évet töltött Nagyszombatban, az első szezonjában 24, a másodikban 15 bajnokin lépett pályára. Ha visszatekint, elégedett az ott töltött idővel?

Mindenképp jó döntést hoztam, amikor két évvel ezelőtt Nagyszombatba igazoltam. Úgy érzem, emberileg és focistaként is fejlődtem ez idő alatt. Michal Gašparík vezetőedző sokat segített nekem és hozzátett a karrieremhez, sok taktikai dolgot tanultam tőle. Persze nem voltunk barátok, de mint edző és focista jó volt a kapcsolatunk. Meg hát azt se felejtsük el, hogy két év alatt kétszer sikerült megnyernünk a Slovnaft Cupot, ez is nagyon értékes tapasztalat volt.

Ami feltűnő lehet az egyéni statisztikákból, hogy a bajnokságban a két év alatt nem sikerült betalálnia. Mennyire volt ez frusztráló közben, és mennyire az most?

Nyilván van bennem kellemetlen érzés emiatt, de igazából nemzetközi szinten, az Európa-konferencialigában és a kupában is sikerült betalálnom. Lehet, hogy nem is azokra a sorozatokra koncentráltam elsősorban, mégis ott jöttek a gólok. Zavart a gólképtelenség a bajnokságban, de tudtam, hogy ha jobban ráfekszem a dologra, még kevésbé működött volna. Próbáltam a jó teljesítményre koncentrálni és csapatban gondolkodni.

Idén nyáron végül klubot váltott. Egy erősebb bajnokságba, de egy kisebb csapathoz igazolt. Hogy jött a képbe a Karviná?

Nagyszombatban anno két évre írtam alá, így nyáron lejárt a szerződésem. Közös megállapodás volt, hogy nem hosszabbítjuk meg, igazából én sem és a klub sem szerette volna a folytatást. Kerestek csapatok, Magyarországról volt egy konkrét ajánlat is. Most már elárulhatom, hogy az a klub a Mezőkövesd volt. Már 100%-osnak tűnt az odaigazolásom, de végül nem sikerült megállapodni. Kicsit letört voltam, idegfeszítő volt, hogy várakoznom kell, mi lesz a sorsom. Végül lecsillapodott az átigazolási időszak, nekem pedig összejött Csehország, amit nem bánok. Boldog vagyok.

Miért pont Csehországra esett a választás?

A Karviná megkeresett. Úgy voltam vele, hogy a cseh bajnokság erősebb a magyarnál, ezt is szem előtt tartottam. Nyilván nem egy nagy klubról beszélünk, de mindenképp stabilan játszani szerettem volna, a legfontosabb szempont ez volt.

A bemutatkozáson már túl van. Milyenek az első benyomásai?

Már volt egy meccsem a kupában és egy a bajnokságban, a VAR már egy góltól és egy gólpassztól is megfosztott engem. A Karviná újonc az első ligában, bár már korábban is szerepelt az élvonalban, meg kell küzdenünk minden egyes pontért. Ami meglepett, azok a körülmények. Sokkal jobbak, mint Szlovákiában.

Csapatszinten minden bizonnyal a bennmaradás a cél. De mik az egyéni céljai a szezonra?

A csapattal szeretnénk a középmezőnyben végezni, kellően erősek vagyunk hozzá. Ami engem illet, elsősorban stabilan szeretnék játszani, minél több játékpercre vágyom, aztán gólokat és gólpasszokat gyűjteni. Egyéni szempontból szeretnék még magasabb szintre lépni. Bízom benne, hogy a karrieremben lesz még egy magasabb lépcsőfok, megfelelő korban vagyok hozzá. Most érzem igazán, hogy képbe kerültem önmagamat és a pályán történő dolgokat illetően, és hogy ami eddig nem jött össze, az már összejön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?