New York. Ma New Yorkban elkezdődnek a főtábla küzdelmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A nőknél egyértelműnek tűnik a döntő párosítása, ha semmilyen rendkívüli esemény nem jön közbe, akkor ismét a Williams testvérek csatájára kerül sor.
Ismét házidöntőre van kilátás női egyesben
A többiek szinte csak a csodában reménykedhetnek, hiszen az amerikai Capriati hullámvölgybe került, míg a másik két korábbi világelső, a szintén tengerentúli Davenport, valamint a svájci Hingis csak néhány héttel ezelőtt tért vissza hosszú sérülése után.
A férfiaknál közel sem ilyen egyértelmű a helyzet, bár a címvédő, s világranglista-vezető ausztrál Lleyton Hewitt talán esélyesebb riválisainál. Azonban a wimbledoni diadal óta már többször kikapott, ami azt mutatja, még ő sem verhetetlen.
Az amerikai Andre Agassi bárhol, bárkit legyőzhet, de az utóbbi években már egyre kevésbé bírja a GS-viadalokkal járó megterhelést. Honfitársa, Pete Sampras pedig a 2000-es wimbledoni siker óta nem nyert versenyt, s idén többször is kínos kudarcok érték. Ennek ellenére néhány nappal ezelőtt kijelentette: reménykedik a jó New York-i szereplésben...
Ha nem is a legnagyobb, de mindenképpen az esélyesek közé tartozik még az orosz Szafin, a spanyol Moya és Corretja, a kisebb kézsérüléssel bajlódó német Haas, valamint a brit Henman.
A szlovák teniszezők a következő ellenfelekkel mérkőznek a nyitófordulóban: Daniela Hantuchová (11. kiemelt)–Nicole Pratt (ausztrál), Janette Husárová–Maria Geznenge (bolgár), Martina Suchá–Adriana Gerši (cseh), Henrieta Nagyová–Eleni Daniilidu (28., görög), Ľudmila Cervanová–Rossana Neff-De Los Rios (paraguayi); Dominik Hrbatý–Jarrko Nieminen (finn), Karol Kučera–Radek Štěpánek (cseh).
A magyarok számára a selejtező teljes kudarccal zárult: Czink Melinda, Kapros Anikó, Nagy Kyra és Marosi-Aracama Katalin kiesett. A többiek elsősorban a tisztes helytállásban bízhatnak. Gubacsi Zsófia az egykori világelső amerikai Szelessel, Mandula Petra a holland Oremansszal, míg Sávolt Attila a fehérorosz Mirnyijjel játszik az első fordulóban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.