MTI-JELENTÉSRio de Janeiro.
Ismét Dunga a brazil kapitány
MTI-JELENTÉS
Rio de Janeiro. A játékosként 1994-ben világbajnok Dungát nevezték ki a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
A dél-amerikai ország szövetsége tegnap jelentette be, hogy ismét a korábbi kiváló játékosra esett a választás, Dunga ugyanis 2006-tól 2010-ig már irányította a nemzeti csapatot, melytől a 2010-es vb negyeddöntős kudarca után kellett távoznia.
Dunga előző ciklusában 60 mérkőzésen vezette a selecaót, amely ezekből 42-t megnyert, és 12 döntetlen mellett hatot veszített el.
Az eddigi szakvezető, Luiz Felipe Scolari a hazai rendezésű világbajnokság után mondott le, elsősorban a későbbi vb-győztes németektől az elődöntőben elszenvedett 7:1-es vereség miatt, de egy héttel ezelőtti távozásában az is szerepet játszott, hogy a brazilok a bronzmérkőzésen is simán, 3:0-ra kaptak ki a hollandoktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.