Indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók a 2024-es nyári olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteki döntése nyomán semleges színekben indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók a jövő nyári, párizsi ötkarikás játékokon.

Azok az egyéni semleges sportolók, akik a nemzetközi szövetségek kvalifikációs rendszerei alapján kvótát szereznek, jogosultak indulni a 2024-es, párizsi olimpiai játékokon. Az egyéni semleges sportolók orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók

– olvasható a NOB közleményében, amely leszögezte, azok a versenyzők, akik aktívan támogatták az Ukrajna elleni háborút, nem vehetnek részt a párizsi játékokon, illetve a két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek.

A NOB szerint a nemzeti olimpiai bizottság felfüggesztése ellenére az egyéni sportolók részvételi jogának védelme jól bevált gyakorlat, tiszteletben tartva az emberi jogokat. A megfogalmazás szerint a sportolók nem büntethetők országuk kormányának tettei miatt. A NOB jelezte, hogy az orosz és a fehérorosz kormány vagy állam képviselői nem lesznek meghívva a párizsi olimpiára.

Eddig világszerte 4600 sportoló kvalifikálta magát a párizsi játékokra, ebből nyolc orosz és három fehérorosz versenyző. A NOB mostani döntése ellenére az orosz és fehérorosz sportolóknak nem minden egyéni sportágban van lehetőségük kvótát szerezni, mert a nemzetközi szövetségek hatásköre, hogy az adott sportág versenyein egyáltalán indulhatnak-e. Például a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA), amely a világ egyik legnagyobb sportszervezete, továbbra sem engedte vissza az orosz és a fehérorosz sportolókat, akiknek így atlétikában jelenleg esélyük sincs kvótát szerezni.

Az Ukrajna ellen tavaly februárban indított háború óta az orosz és fehérorosz sportolók nem indulhattak nemzetközi viadalokon, az utóbbi közel fél évben azonban számos olimpiai sportág enyhített a korlátozáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?