Igazi örömforrás a futás

Krisztina az amerikai terepet is kipróbálta Protič Krisztina évekig a hosszútáv és a terepfutás hazai versenyein tűnt fel. Tavaly nyáron – már friss testnevelő tanári oklevéllel a kezében – hajszállal lett második a szlovák bajnokságon a női 3000 méteres akadályfutásban. Aztán augusztusban barátjával Amerikába indult, futni és tanulni. Mi történt vele azóta? E-mail-postán készült az alábbi interjú.

A szlovák bajnokság után azt ígérte, hogy elmegy Ostravára, és megjavítja Lovrantová szlovák csúcsát a 3 km-es akadályfutásban. Sikerült?

Hát igen, a csúcs... Júliusban sajnos, nem sikerült, pedig majdnem biztos voltam benne, hogy megfutom. Amikor megérkeztem Amerikába, rögtön megbeszéltem az új edzőmmel, hogy milyen számokban szeretnék szerepelni. Úgy döntöttünk, hogy két távra, az 1500 és a 3000 m-re fogok összpontosítani, ugyanakkor egyetértett kérésemmel, hogy nyáron itt futhassan meg a szlovák csúcsot a 3000 m-es akadályfutásban. Ő 11 perc alatti időre számít, a rekord 11:31. Alig várom a versenyt! Remélem, augusztusban a szlovák bajnokságon szintén sikerül bizonyítanom, mennyit javultam.

Augusztusban úgy indult Amerikába, hogy Montana állam egyik kisebb egyetemére megy, versenyezni és tanulni. Leendő edzője pedig nyolszázas futót akar belőle faragni. Elkezdte?

Montana helyett Washington állam fővárosában, Seattle-ben kötöttem ki. Az iskolám, a North West College gyönyörű helyen fekszik, ennél szebb várost el sem tudok képzelni. Egy pillanatig sem sajnáltam, hogy végül ide jöttem. Az időjárás (igaz, sokszor esős) is kedvez a futóknak, télen nincs hó, és az átlaghőmérséklet ilyenkor is 6-8 fok körül van. Az edzőm, Bill Taylor – legutóbb már negyedszer megnyerte „Az Év edzője“ címet – 1500 m-es versenyzőt lát bennem, de azt sem tartja kizártnak, hogy futok néhány nyolcszázas számot is.

Korábban már írta, hogy tizenhárman vannak egy futócsoportban, és minden szuper. Miben változott az edzések világa?

A csapat tényleg szuper. Nincs nagy versengés, mindenki kivánja a másiknak a sikert... Élvezem az edzéseket, sokat nevetünk, de persze sokat is futunk. Hetente 80 kilométert. Az edzések világa is alaposan megváltozott, míg otthon többnyire egyedül maradtam a nehezére, vagyis a hosszú távok megtételére, itt váltjuk, buzdítjuk egymást. Sokkal jobb így, nagyobb örömet szerez a futás!

Javában folyik a fedett pályás idény. Még milyen versenyekre készül?

Itt egy kicsit furcsa a fedett pályás szezon, nem veszik olyan komolyan, minden a kinnti versenyekre összpontosul. A országos bajnokság március 5-6-7-én lesz. Csak az vehet részt rajta, aki megfutja az időszintet. Nekem már sikerült. Még február elején, nálunk Seattle-ben 5000 m-en 17:59,91 perces egyéni csúcsot értem el. De még nem teljesen biztos, milyen távon rajtolok, mert minden az edzőtől függ.

Sok-sok tengeretúli élménye közül a legkedvesebb?

Novemberben ötezren az amerikai terepbajnokságon (NAIA Cross-Country National Championship) 5. helyezést értem el, s egyben segítettem iskolámnak megnyerni a csapatversenyt. Egyetemünk előtte még soha semmilyen sportban nem nyert országos versenyen. Hatalmas volt az ünneplés, jöttek elénk a reptérre az iskola képviselői, igazgatója, az újságokban írtak rólunk. Szóval nagy csinnadrattát csaptak körülötte.

És hogy megy a tanulás? Hallottam, hogy sokat javult a nyelvtudása. Élvezi a sulit is?

A tanulást mindenképpen, angol tudásom is rengeteget gyarapodott. Itt látom, mennyire más a nyelvtanulás otthon... Pozsonyban nyolc évig nem tanultam meg annyit, mint itt fél esztendő alatt. Eleinte kicsit nehéz volt, de egy hónap alatt belejöttem, és ma már nem okoz gondott semmi. Természetesnek tűnik, hogy angolul jegyzetelek az órán, angolul olvasok könyvet, angolul írok felmérőt.

Eredetileg egy, esetleg két évre ment ki. Hogy néz ki, meddig marad?

Ha minden jól megy, két és fél évig szeretnék itt lenni, de nem egyfolytában. Nyáron készülök haza, hiányzik a családom, a barátaim, és persze augusztusban majd elindulok az országos bajnokságon is.