Időntúli hetes döntött a kézilabda Eb döntőjében

v

A férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti döntőjében 14 238 néző előtt mérte össze tudását Svédország és Spanyolország.

A mérkőzést a svéd válogatott kezdte jobban. A kapuban ismét remekelt az elődöntőben is kiemelkedően teljesítő Andreas Palicka, és támadásban is bejöttek honfitársai megoldásai. Kétgólosnál azonban nem tudtak nagyobb előnyre szert tenni, köszönhetően többek között annak, hogy Wanne első hetesét a kapufára dobta, a másodikat pedig védte a fonalat elkapó spanyol kapus, Rodrigo Rodal Corrales. A szünet előtt egy perccel először vezetett Spanyolország és egy gyors gólváltás után 12:13-nál ért véget az első harminc perc.

Galéria

A második félidő elején kettőre növelték előnyüket a spanyolok, de Svédország lassan újra kiegyenlített. Az utolsó húsz percre 17:17-nél fordultak a csapatok. Az MVM Dome-ban jó hangulat uralkodott, a szurkolók biztatták sajátjaikat, de azért hiányzott a lelátóról egy magyarhoz, vagy legalább egy horváthoz hasonlító kemény mag mindkét oldalon.

Az utolsó öt percnek a svédek kétgólos előnyével vágtak neki a csapatok, de a spanyolok rendre fel tudtak zárkózni 1 találatra. Sok izgalmat tartogatott a végjáték. Nem egész két perccel a vége előtt egyenlített Spanyolország. Figueras Trejoéknak megvolt a lehetőségük belőni a győztes gólt is, de kimaradt a lehetőség, míg a másik oldalon időntúli hetest harcolt ki a svéd válogatott. A végrehajtó Niclas Egberg volt, aki nem hibázott, 27:26. Svédország az Európa-bajnok!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?