Salzburg. Ezen a héten eltávolítják a 18 centis rögzítőcsavart Hermann Maier osztrák sífenomén jobb lábából. A kétszeres olimpiai bajnok – aki három hete a St. Moritz-i alpesi világbajnokságon szuper-óriásműlesiklásban ezüstérmes lett – a műtét miatt ebben az idényben már egyetlen versenyen sem áll rajthoz.
Idényzáró műtét
Salzburg. Ezen a héten eltávolítják a 18 centis rögzítőcsavart Hermann Maier osztrák sífenomén jobb lábából. A kétszeres olimpiai bajnok – aki három hete a St. Moritz-i alpesi világbajnokságon szuper-óriásműlesiklásban ezüstérmes lett – a műtét miatt ebben az idényben már egyetlen versenyen sem áll rajthoz. – Május elején szeretném megkezdeni az edzéseket, hogy augusztusban Chilében elérjem a csúcsformát – mondta a 30 éves klasszis.
A háromszoros összetett VK-győztes 2001 augusztusában súlyos motorbalesetet szenvedett, s csak tavaly novemberben döntött a folytatás mellett, majd két hónappal később már ismét a legjobbak között szerepelt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.