Ibrahimovic: a következő tizenegyest másnak hagyom

Zlatan Ibrahimovic

Legközelebb másnak engedi elvégezni a tizenegyest Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd labdarúgója, aki örül annak, hogy a válogatott mérkőzések miatt szünet következik az olasz bajnokságban.

"Döntetlen ma este, ez nem igazán jó" - kesergett a játékos a Hellas Veronával szemben 2-2-re mentett vasárnapi összecsapás után a Sky Sportsnak nyilatkozva. - "Rengeteg helyzet, elhibázott büntető... A következőt Kessiének hagyom, jobb lesz így" - mondta az után, hogy 1-2-es állásnál, a 65. percben fölé lőtte tizenegyesét.

A találkozó végeredményét így is ő állította be: a 93. percben egy jobbról érkező beadás után nagyon pontosan fejelt a jobb felső sarokba.

"Akadtak hibák, de szereztünk egy pontot. Fontos volt, hogy ne kapjunk ki, ne veszítsük el az önbizalmunkat. A helyezésünkből adódóan minden meccset meg akarunk nyerni, ez nyilvánvaló. Sok mérkőzést játszunk, fáradunk, nem is baj, hogy a nemzetközi program miatt szünet következik" - fogalmazott a Serie A-ban éllovas csapat 39 éves sztárja.

A vasárnapi találkozón nyújtott teljesítményét illetően elismerte, hogy hiányzott a tiszta fej, a kapu előtti gyilkos ösztön, ami általában megvan benne, de most nem volt.

A bajnoki címre vonatkozó kérdésre úgy reagált: kellenek célok, nem a puszta szórakozás kedvéért lépnek pályára.

Az érdeklődésre, hogy miért tweetelt olyan fotót, amelyen svéd mezben látható, a 116-szoros válogatott, de a nemzeti csapattól 2016-ban visszavonult támadó nevetve csak azt mondta: hogy ingerültséget váltson ki Svédországban.

Szóba került a szerződéshosszabbítása, mellyel kapcsolatban annyit jegyzett meg: a kihagyott tizenegyes után most rosszul érzi magát.

Hét forduló után a Milan 17 ponttal áll a tabella élén, kettővel előzi meg a Sassuolót, hárommal a Napolit és az AS Romát, illetve néggyel a címvédő Juventust, valamint az Atalantát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?