Hyballa telt házat szeretne

fabry

Két és fél év után játszik ismét hazai pályán kupameccset a DAC labdarúgócsapata – a sárga-kékek a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében ma (18.00) a nagyszombati Spartakot fogadják.

„Bízom benne, hogy telt ház lesz. Igazán telt ház, nemcsak hét-nyolc ezer ember. A fiúk sorozatban nyerik és nyerik a meccseiket, megérdemlik” – mondta Peter Hyballa, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője a legutóbbi bajnoki után Garamszentkereszten, ahol a DAC 2:0-ra nyert a Pohronie ellen, és sorozatban negyedik idegenbeli győzelmét aratva új klubrekordot állított fel.

A hazai kupameccs egyébként is ritkaságszámba megy, hiszen az alacsonyabb osztályú csapatok a kupakiemelés szabályai értelmében az első körökben otthon játszhatnak. A DAC legutóbb 2017 márciusában szerepelt a MOL Arénában Slovnaft Cup-mérkőzésen, akkor a második ligás poprádi együttes volt az ellenfél, amely meglepetésre 1:0-ra győzött, és kiejtette a favoritot.

A nagyszombati Spartak ellen ebben az idényben már nyert egyszer a DAC, ráadásul az Anton Malatinský Stadionban, ahonnan korábban öt éven át mindig üres kézzel tért haza. A 2:1-es sárga-kék sikert hozó találkozót Ricardo Chéu, a Spartak edzője csapata legjobb őszi meccsének nevezte, és Peter Hyballa is elismerte, nem a DAC volt a jobb, mégis a dunaszerdahelyieké lett a három pont.

A kupában a Spartak a DAC egyik leggyakoribb ellenfele, 35 év alatt ez lesz a tizedik egymás elleni meccse a két csapatnak. Az eddigi kilenc mérkőzésből hármat a DAC nyert, hatot pedig a Spartak.

A mai mérkőzés különleges lesz a hazaiak védekező középpályása, Matej Oravec számára. „Az új edző érkezése óta nagyon támadó szellemben futballoznak a nagyszombatiak, tehát sok gólra számítok, és bízom benne, hogy mind az ő hálójukban landol. Szerintem nagyon színvonalas meccs lesz, minden bizonnyal sokat kell majd futnunk, és reményeim szerint győzünk is. Számomra biztosan más lesz ez az összecsapás. Nagyszombatban nőttem fel, lényegében az egész eddigi pályafutásomat ott töltöttem” – idézte a DAC honlapja a játékost, aki élőben nézte meg a Trnava–Žilina meccset.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a kilencven perc nem hoz döntést, nincs hosszabbítás, egyből tizenegyesek következnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?