Sport

Hyballa: „Edzőként a fejlődést kell néznem”

Dunaszerdahely | A DAC csak döntetlenezett a nagymihályiakkal a labdarúgó Fortuna Liga 5. fordulójában. Az 1:1-gyel a vendégek voltak elégedettebbek, de Peter Hyballa, a DAC vezetőedzője több pozitívumot látott a csapat játékában. Vida Kristopher szerint korán jött a füttyszó, Vida Máté viszont úgy véli, a nézőknek joguk van a véleménynyilvánításhoz.
Bőd Titanilla

2019. augusztus 19. 12:19

Taiwo góljával egyenlítettek a dunaszerdahelyiek (Somogyi Tibor felvétele)

„Játékosok kellenek”

A nagymihályiak először szereztek pontot a MOL Arénában, és edzőjük, Anton Šoltis nagyon elégedett is volt a döntetlennel. „Ez a pont nagyon jó nekünk, a dunaszerdahelyiek ugyanis az egész mérkőzés alatt aktív pressinget játszottak, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni” – fogalmazott a vendégek szakvezetője, aki újságírói kérdésre arra is kitért, hogyan tud a gyengébb szezonkezdetek után végül mégis mindig egész pofás csapatot összehozni: „Ehhez játékosok kellenek. Most 23 játékosom van, előtte volt 14-15. Pozitívum, hogy gyűjtögetjük a pontokat, de idő kell, míg a csapat összeszokik, hiszen a keret nagy része kicserélődött.” A Zemplín gólszerzője, Modibo Sidibe csak három nappal a meccs előtt érkezett Szlovákiába. „Nigeri válogatott, de azért némi kockázatot vállaltunk a beállításával, hiszen nemrég jött. 27 éves, sokat kell még dolgozni vele” – jegyezte meg Šoltis.

A stílussal nem volt baj

A dunaszerdahelyieket irányító Peter Hyballa a játék képével elégedett volt, több pozitívumot is kiemelt. „Megint rosszul kezdődött számunkra a meccs, de utána abszolút mi domináltunk, úgy, mint a trencséniek ellen. Jók voltak a támadásvezetések, voltak helyzetek is, látványos focit, Hyballa-focit játszottunk, másrészt viszont gólokat kell rúgnunk. Az elmúlt szezonban az utolsó percekben mindig sikerült gólt szereznünk, idén nem, de a játékkal meg vagyok elégedve” – mondta a német–holland szakvezető, aki a lefújás után a tévés interjúra várva kisebb szóváltásba keveredett az egyik drukkerrel, és a meccs alatt is jelét adta, nem tetszik neki, hogy a közönség néhányszor füttyszóval reagált a látottakra. „Edzőként a fejlődést kell néznem. Tavaly, amikor nyertük a meccseket, mindenki azt mondogatta, Hyballa a szupersztár. De a stílust tekintve ez egy nagyon jó meccs volt, csak a helyzetek nem mentek be. Jan Van Daele sportigazgatóval és Világi Oszkár klubtulajdonossal mi a fejlődés folyamatát nézzük. Nagyon jó játékosok hagyták el a klubot, fiatal futballisták jöttek, mégis tudjuk a saját stílusunkat játszani. De hogy ez válság volna? Az a válság, amikor menekült kisgyerekek a tengerbe zuhannak, nem az, ami a fociban történik. Jelenleg van egy kis gondunk a kontrák kivédekezésénél, és elég nagy gondunk a befejezéseknél, de ami a látványt, ami a játékfelfogást illeti, az nagyon jó. Tavaly ugyanebben a stílusban játszottunk, bár részben más játékosokkal, csak az volt a különbség, hogy akkor meg tudtuk szerezni a győztes gólt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy most Kalmár és Ronan nélkül játszottunk, akik nagyon fontosak számunkra. A szurkolóval való szóváltásomról pedig csak annyit: szeretem ezt a klubot, szeretem a szlovákiai kollégáimat, ezt az országot, de nem én vagyok itt a seggfej és az idióta. Ha pedig egy drukker ezt mondja nekem, akkor elmondom a véleményemet. Néha higgadt vagyok, néha meg nem” – mondta Hyballa.

Nem esett jól a füttyszó

Vida Kristopher is elismerte, nem esett jól neki a füttyszó. „Igyekeztünk, ahogy tudtunk, próbáltuk kialakítani a helyzeteket. Nem volt egyszerű, de szerintem nem játszottunk olyan rossz futballt, hogy már a 20. percben fütyülni kellett volna. Az viszont tény, hogy a helyzeteket még jobban ki kell használni, túl sok lehetőséget hagyunk ki. Az ellenfél pedig ha egyszer elmegy, máris gólt rúg, elég nehéz így játszani, folyton hátrányból kell felállni. De még hosszú a szezon, még vissza tudunk jönni, nem fogjuk feladni” – hangsúlyozta a magyarországi játékos.

„Joguk van bármihez”

„A nézők fizetnek a jegyért, joguk van bármihez, kifejezhetik, ha nem tetszik valami nekik. Reméljük, hogy legközelebb győzni tudunk, és akkor nem lesz füttyszó – jelentette ki Vida Máté, aki szerint nem Kalmár hiánya volt a döntő. - Nem kell ezt túldramatizálni, hogy nem játszik Zsolti vagy épp Connor, ennyi erővel mondhatnánk, hogy nem játszott Šatka, Huk és Koné sem, és sorolhatnám… Szerintem mindenki mindent beleadott, az ellenfél egyszer talált kaput, és abból pontot vittek el. Ha kimaradnak a helyzetek, akkor elmegy az önbizalom, de nem szabad ezt túlságosan túlagyalni, minél előbb túl kell lépnünk ezen.”

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Emelkedik az adóalap adómentes része

Az AB elnöke felszólította a képviselőket, hogy válasszák meg a jelölteket

Jövőre 370 euróra emelkedik a gyermekgondozási segély

Már a szlovákiai pékek is megemelnék az áraikat

Ákos koncert és DAC mérkőzés a Csallóközi vásárban

Több pénz kell az Általános Egészségbiztosítónak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?