Hülkenberg elhagyja a Force India istállót

London |

<p>Nico Hülkenberg a szezon végén távozik a Force India csapatától, várhatóan a szintén a Forma-1-ben szereplő Renault-nál folytatja pályafutását.</p>

A német pilóta távozását pénteken közölte jelenlegi csapata, amelynek első embere jelezte, a náluk töltött öt év alatt Hülkenberggel baráti kapcsolatba került, ő és a csapat többi tagja is tiszteletben tartják a döntését és sok sikert kívánnak neki.

Sajtóhírek szerint Hülkenberg szinte biztosan a gyári Renault versenyzője lesz a jövő évtől, ugyanakkor a franciák mindezt még nem erősítették meg.

A világbajnoki sorozat konstruktőri versenyében jelenleg negyedik Force India egyelőre azt nem közölte, hogy kivel fogja pótolni a versenyzőt, aki a csapat történetének legtöbb pontját szerezte, azt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy másik pilótája a mexikói Sergio Pérez marad.

A Renault autóit idén a dán Kevin Magnussen és a brit Jolyon Palmer vezetik, ám könnyen elképzelhető, hogy 2017-ben már egyikük sem lesz az istállónál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?