Keszthely/Somorja. A frankfurti idénynyitó viadal megnyerése után a harmadik helyen végzett a nagymagyari Horony Tamás (KŠ Šamorín) a hétvégén rendezett magyarországi junior tőrvívó Eb-válogatón. Ez volt a somorjai fiatalok első felkészülési versenye a közelgő portugáliai (Espinho) kontinensviadal előtt.
Horony ismét dobogón
Kovács László másik védence, Botló Bálint ezúttal a hetedik helyet csípte el az 50 fős mezőnyben. „Örülök, hogy sikerült megismételni tavalyi helyezéseinket – mérlegelt a férfi vonal válogatott edzője. – Érdekes módon egy éve ugyanott Botló volt a harmadik, Horony a hetedik. Ez is jelzi, milyen kiélezett a versengés köztük. Mindketten szoros csörtékben maradtak alul a magyar élmezőny legjobbjaival szemben. Elégedettek vagyunk Hanzel Gyöngyi szereplésével is, ő a junior lányok között lett hatodik” – fűzte hozzá a szakember, aki azt is elmondta: a frankfurti idénynyitó versenyen a lányoknál (4 ország 28 indulója) Hanzel harmadik, a fiúknál (5 ország 34 versenyzője) Horony győzelme mellett Botló és Zezula Marek harmadik, Horváth Mihály a hetedik lett, ami előre jelzi, hogy a következő hónapokban számos somorjai tőrsikerre számíthatunk.
Időközben elkészült a fegyvernem szlovákiai nevezése az espinhói junior Eb-re. A pozsonyi Jakub Joniak (STU) mellett csupa somorjai kapott bizalmat: a fiúknál Horony, Botló és Ferenec Tibor, a lányoknál Hanzel, Sandra Szinghofferová és Slávka Čeligová. (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.