Horanský kezd Gombos helyett

Shapovalov és Kližan
Pozsony |

Dominik Hrbaty szövetségi kapitány meglepetésre Filip Horanskýt nevezte Martin Kližan mellé a kanadaiak elleni Davis-kupamérkőzésre. A párost pedig a Filip Polášek–Igor Zelenay-duó játssza, így biztossá vált, hogy Gombos Norbert a cserepadon kezd Shapovalovék ellen. 
 

„Figyeltem Denist (Shapovalovot – a szerk.) az edzéseken, látszott rajta, hogy annyira nem fekszik neki a salakos borítás, úgy játszott, mintha kemény borításon lenne. Zavarták a salakos labdák, és túlságosan is gyorsította a labdameneteket. Filip (Horanský – a szerk.) játéka gondot okozhat neki. Ezért esett a választásom Gombos Norbi helyett rá” – indokolta döntését Hrbatý kapitány. 
Pénteken 15.00-kor Horanský és a kanadaiak elsőszámú játékosa, Shapovalov meccsével kezdődik meg a Szlovákia–Kanada Davis-kupa-összecsapás a pozsonyi Axa Arénában, amely arról dönt, hogy melyik csapat vehet részt a Világcsoport novemberi, 18 csapatos döntőjében.

 
Horanský debütál


Filip Horanskýnak ez lesz az első mérkőzése a felnőttválogatottban, a fehéroroszok elleni mérkőzést a kispadról nézte végig. „Egy teniszezőnek mindig az a legnagyobb megtiszteltetés, ha a hazáját képviselheti egy Davis-kupa-meccsen. Shapovalov egy nagyszerű, TOP 30-as játékos (jelenleg 25. a világranglistán – a szerk.) játékos, ennek ellenére nem félek tőle, mindent meg fogok tenni a győzelemért, minden egyes labdáért küzdeni fogok” – mondta magabiztosan a fiatal játékos.


Hrbatý döntésével a kanadaiak kapitányát, Franka Dancevicet is meglepte: „Azt vártam, hogy Gombos Norbert lesz a második számú játékosa a szlovák csapatnak. Így kicsit változtatnunk kell a taktikánkon. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy jó esélyünk van a győzelemre itt Pozsonyban is. Denis Shapovalov már többször is bebizonyította, hogy lehet vezéregyéniségként is számítani rá, így Raonic hiányzásával sem vagyunk vezér nélkül.”


Mindkét csapat bizakodó


A 19 éves Shapovalov is bizakodóan tekint a mérkőzésekre. „Martin Kližan nagy erőssége a szlovák válogatottnak. Vele még csak egyszer játszottam, kemény pályán, akkor kikaptam tőle. Filip Horanskýval pedig még soha nem találkoztam, így mindkettőjük játékát tanulnom kellett még, sokat beszélgettünk róluk a kapitánnyal. Már nagyon várom a pénteki mérkőzésemet, bízom benne, hogy sikerül megszereznem az első pontot Kanada számára.” 


Martin Kližan, a szlovákok elsőszámú játékosa nem számít könnyű mérkőzésekre. Mikor azt kérdezték tőle, mit gondol az ellenfelekről, akik az U19-es és az U20-as korosztály legjobbjai, viccesen így válaszolt: „Én pedig Petržalka legjobbja vagyok az U30-as korosztályban.” Majd komolyra fordítva a szót folytatta: „Auger-Aliassime és Shapovalov is remek játékosok. Shapovalovot kemény borításon már egyszer megvertem, de salakon egész más mérkőzés lesz. Remélem, hogy jó hangulat lesz, és a szurkolóink belehajszolnak majd minket a győzelembe.”


Gombos is kész játszani 


A cserepadra szorult nádszegi számrazású játékos, Gombos Norbert elmondta, készen áll arra, hogy ha kell, beszálljon a mérkőzésbe. „A kapitánytól függ, hogy szombatra is maradnak-e ezek a párosok. Én készen fogok állni arra, hogy játsszak. Ha megkapom a lehetőséget, mindent bele fogok adni és remélem győzni tudok majd.” Lapunk kérdésére, hogy mit vár a hétvégi mérkőzéstől, így válaszolt: „Nehéz mérkőzés lesz. Martin Kližan a pályára lépők közül a legjobb salakjátékos, ha jól fog menni neki a tenisz, akkor biztos vagyok benne, hogy mindkét egyes mérkőzését megnyeri. Emellett a páros lehet a másik kulcs. Filip Polášek és Igor Zelenay is remekül játszott az edzéseken, minden esélyük megvan a győzelemre.”


A Horanský–Shapovalov összecsapás után Martin Kližan lép pályára a kanadaiak második számú játékosával, a 18 éves Félix Auger-Aliassime-mel. A szombati program 11.00-kor a páros mérkőzéssel kezdődik, amelyen Polášek–Zelenay-duó az Auger-Aliassime–Shapovalov-páros ellen játszik. Utánuk pedig az előzetes tervek szerint a Kližan–Shapovalov, majd a Horanský–Auger-Aliassime meccs következik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?