Pozsony. A Ligabizottság három II. ligás futballcsapat nevezését nem hagyta jóvá, ugyanis a szenci Koba, a bacsfai együttes és a pozsonyi Slovan nem rendezte adósságát a korábbi edzőikkel szemben. Az említett kluboknak holnap délutánig igazolniuk kell, hogy kiegyenlítették a tartozást.
Holec a bacsfai kapuban

Németh Jenő, a bacsfaiak menedzsere elmondta, kisebb összeggel adósak még Miroslav Mentelnek, de az edző már ma megkapja a jussát. Megtudtuk, hogy szerződtették a prágai Bohemians kapusát, a 33 éves Peter Holecet. Rajta kívül a trencséni Miklas (legutóbb DAC) számít új szerzeménynek. Mivel a vezetők nem egyeztek meg a rózsahegyiekkel Szíjjártó László átigazolása ügyében, a jó képességű középpályás továbbra is a csallóközi együttesben rúgja a labdát. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.