Hoki: kihagyott lehetőségről beszélnek a magyarok

<p>Egy hajszál választotta el a magyar jégkorong-válogatottat attól, hogy megnyerje a budapesti divízió I-es világbajnokságot, és jövőre a világ legjobbjai között szerepeljen.</p>

A szakvezetés és a játékosok elmulasztott lehetőségről beszéltek az olaszoktól a hosszabbításban elszenvedett vereség után.

A magyar és az olasz válogatott hibátlan mérleggel érkezett a szombat esti „döntőre”, ahol 8500 fanatikus szurkoló előtt a vendégek a 10. percben már két góllal vezettek. Ekkor kapust cseréltek a hazaiak, megkezdődött a „fogócska”, s a harmadik harmadban sikerült az egyenlítés. Az alapjátékidő végén kiosztott kiállítás áthúzódott a hosszabbításba, a hirtelen halálba, és ezt már kihasználták az olaszok.

„Erőnk volt az egyenlítéshez, de a győzelemhez már nem. Végtelenül sajnálom, nagyon elkeserítő az ilyen vereség. Több játékosunk talán most játszhatott utoljára saját közönsége előtt ilyen tétért” – mondta Ted Sator szövetségi kapitány, akinek ez volt a második, az élvonalba jutásért vívott meccse a magyar együttessel, de akárcsak egy éve Ljubljanában, most a Papp László Arénában sem sikerült a bravúr.

Szuper Levente - aki csereként állt be a kapuba 10:00-nál, 0-2-es állásnál - szintén le volt taglózva.

„Az ilyen egymeccses +döntőkben+ mindig benne van a hibázás lehetősége. Az első tíz percet odaajándékoztuk az olaszoknak, ráadásul sokat is voltunk emberhátrányban. Már az csoda, hogy visszajöttünk a meccsbe, és sikerült egyenlíteni. A végén kicsit frissebbek voltak az olaszok, és ez döntött a javukra. Sajnálom, hogy az utolsó lövést nem tudtam kivédeni, és azt is nagyon sajnálom, hogy a fantasztikus közönségünknek a videóbírós ítélet után kellett szembesülnie azzal, hogy most nem tudtunk feljutni” – tette hozzá a Hetényi Zoltánt váltó hálóőr.

Szélig Viktor csapatkapitány a társakhoz hasonlóan mélységesen szomorú volt:

„Egy meccs döntött a feljutásról, és ezt drámai körülmények között elbuktuk. A két gyors bekapott gól után sem pánikoltunk be, lassan megkezdtük a felzárkózást, de borzalmasan nehéz volt, mert sok kiállítást kaptunk. Ez elvitte az erőnket, ami pont a végén hiányzott. Óriási dolog lett volna, ha 2008 után megint feljutunk. Szerettük volna ezzel megajándékozni az országot, a szurkolókat, mindenkit, aki szereti ezt a fantasztikus sportágat. Kell egy pár nap, mire magamhoz térek.”

Azt nem lehet tudni, hogy jövőre milyen elnevezésű csoportban, és kik ellen lép pályára a magyar válogatott. Az április 29-én rajtoló szlovákiai vb utolsó napjaiban születik majd döntés, hogy a jelenleg érvényben lévő rendszer marad-e érvényben, azaz az élvonalban játszik 16 válogatott, alatta pedig két csoportban hat-hat divízió I-es együttes, vagy pedig megváltoztatják a lebonyolítást, és visszaállítják a régi A, B, C csoportokat. Az is kérdés, hogy ez utóbbi esetben egy-egy csoportba hány együttes kap besorolást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?