Hiddink lesz az Anzsi Mahacskala vezetőedzője

Budapest |

<p>Guus Hiddink lesz az orosz Anzsi Mahacskala labdarúgócsapatának vezetőedzője.</p>

A goal.com című internetes szaklap információi szerint a felek már alá is írták a másfél évre szóló megállapodást, melynek értelmében a 65 éves holland szakember évente nettó tízmillió eurót fog keresni.
A dagesztáni klub - Dzsudzsák Balázs korábbi egyesülete - várhatóan 24 órán belül jelenti majd be hivatalosan Hiddink szerződtetését, s a legutóbb a török válogatottat irányító edző Törökországban csatlakozik majd az ott edzőtáborozó csapathoz.
Hiddink legutóbb 2009-ben dolgozott klubcsapat mellett, akkor ideiglenesen irányította a Chelsea együttesét, azt megelőzően pedig 2002 és 2006 között a PSV Eindhoven vezetőedzője volt. A tréner szövetségi kapitányként több válogatottal is komoly sikereket ért el: Hollandiával 1998-ban, Dél-Korea nemzeti csapatával pedig 2002-ben lett világbajnoki negyedik, míg Oroszország legjobbjait 2008-ban Európa-bajnoki elődöntőbe vezette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?