Hetedik vágsellyei aranyérem

Vágsellye. Vasárnap este Pozsonyban a női kézilabda Extraliga fináléjának negyedik mérkőzésén megvédte bajnoki címét a vágsellyei együttes. A mátyusföldiek zsinórban harmadszor diadalmaskodtak, szinte egyeduralkodóknak számítanak Szlovákiában, hiszen az eddigi kilenc pontvadászat közül hét alkalommal elsőként értek célba.

ĺgy örültek a vágsellyei lányok a bajnoki elsőségnekTASR-felvételA Duslo a döntőben 3:1-es összesítéssel (26:21, 24:23, 19:21, 21:20) bizonyultak jobbnak a Chirana Prema csapatánál. Hatalmas ünneplés kezdődött a sorsdöntő találkozó után, amely később Vágsellyén folytatódott, hajnalig tartott a dáridó.

„Kezdettől fogva bíztunk a sikerben, annak ellenére, hogy a bajnokság előtt két kiváló átlövőnk, Dubajová és Vlčková Németországba távozott. Azért nyújtottunk a megszokottnál hullámzóbb teljesítményt, mert hallatlan sérüléshullám sújtott bennünket. Kulcsembereink, Flaska, Szuli, Ladicsová, Bánková és Fečová hosszú időre harcképtelenné vált. Az utóbbi három játékos a fináléban sem szerepelhetett. Csapatunk dicséretére válik, hogy nélkülük is győztünk. Gárdánk erejét mutatja: a rázós meccseken rendre hoztuk a formánkat. Minden tekintetben felülmúltuk a Chiranát, kis szerencsével már a harmadik összecsapáson bebiztosíthattuk volna az aranyérmet. Összességében Flaska és Caltíková mellett két kapusunk, Koday és Kudročová vitte a prímet, de a többiek is kitettek magukért” – mondta lapunknak Kovács László menedzser.

Darina Braunová vezetőedző 1999-ben ezüstöt szerzett védenceivel: „Rendkívül boldog vagyok, a diadallal egyik tréneri álmom vált valóra. Az igazat megvallva, azt hittem, csupán az ötödik meccsen dől majd el az elsőség sorsa. Szerencsére tévedtem.”

Flaska Mónika mind a hét ízben tagja volt a bajnokcsapatnak. „Az utóbbi aranyéremnek éppúgy örülök, mint annak idején az elsőnek. Elismerem, az alapszakasz során néha döcögött a gépezet, ám a rájátszásban esélyt sem adtunk ellenfeleinknek. Furcsa volt számomra, hogy Bánková kiesése után a jobbról a bal szélre kerültem át, egy ideig eltartott míg megszoktam az új szerepkört. Ami a finálét illeti, erőnlétben és játéktudásban is jobbak voltunk a pozsonyiaknál, ez döntött a javunkra.” A válogatott kiváló szélsője – tizenhét esztendős korától szerepel a kék-fehér együttesben – iránt két határon túli klub érdeklődik. „Jól érzem magam Vágsellyén, ám megfelelő ajánlat esetén szívesen folytatnám külföldön a pályafutásom.”

Fečová sérülését követően a csallóközi Koday Lívia lett a Duslo csapatkapitánya, aki több bravúros védéssel járult hozzá a sikerhez. „Arra számítottam: a döntőben lényegesen könnyebb dolgunk lesz. Az a fontos, hogy ismét mi vagyunk a legjobbak.” A kapust szívesen látnák a székesfehérváriak, hamarosan eldől, megy vagy marad.

Megtudtuk, hét kézilábdázónak júniusban lejár a szerződése, közülük többen távozni akarnak. A következő idényben közös szlovák– cseh pontvadászatban küzdenek a csapatok, a vágsellyeiek nem titkolják, ismét az elsőségért indulnak harcba.

A BAJNOKCSAPAT KERETE: Koday Lívia, Ingrid Kudročová, Iveta Kútna–Jana Caltíková, Ludmila Szuli, Flaska Mónika, Stanislava Sedláková, Zuzana Bánková, Marcela Fečová, Ľubica Ladicsová, Jana Ostényiová, Eva Kollárová, Silvia Kovačicová, Zuzana Hrabovská, Nagyezsda Ckitisvili-Kormanová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?