Sport

Hét gólt kapott a DAC Linzben, csúf véget ért az EL-szereplés

Véget ért a DAC számára az idei nemzetközi kupaszereplés, miután a dunaszerdahelyiek 7:0-s vereséget szenvedtek Linzben az Európa-liga-selejtezők 3. fordulójában.
Lencsés Zoltán

2020. szeptember 24. 22:36

dac
Komoly pofont kapott a DAC Linzben (Fotó: TASR)

Bernd Storck vezetőedző ezúttal sem okozott meglepetést a kezdőcsapattal, a szokásos tizenegyet küldte pályára Linzben. Friedét ezúttal is Andrej Fábry helyettesítette.

Óvatosan kezdték a felek a mérkőzést, a 6. percben azonban a dunaszerdahelyi védők egy beadásnál elbóbiskoltak, az egyedül maradt Raguz pedig megszerezte a vezetést a LASK-nak - 1:0.

A gól után rázendített az a tizenkilenc hűséges DAC-szurkoló a stadion mellett, aki elkísérte a csapatot Linzbe. Önfeledt éneklésük betöltötte az egyébként csendes stadiont.

A gól után még egyszer veszélyeztetett a hazai csapat. Ezután pár percig úgy tűnt, a DAC rendezi sorait, de egy újabb védelem mögé ívelt labdából Raguz ismét betalált - 2:0.

A 22. percben Roguz már mesterhármasnak örülhetett volna, de ziccerben hibázott. Az első igazán komoly DAC-helyzetre a 27. percben került sor, a megiramodó Divkovic két hazai védő mellett is elhúzott, de lapos lövését védte az osztrák válogatott kapus, Schlager.

A 35. percben Storck változtatásra szánta el magát, Fábry helyett Beszkorovajnij érkezett, és ezzel a csapat is átállt a három belső védős rendszerre.

A félidő végén többet birtokolták a labdát a dunaszerdahelyiek, Ramírez előtt komoly lehetőség adódott a szépítésre, de fejese mellészállt, így 2:0-s hazai vezetéssel vonultak a csapatok szünetre.

Mindössze egy perc telt el a második félidőből, amikor egy hazai szögletnél érkezett a rövid sarokra, és közelről a hálóba fejelt - 3:0.

A gól után Blackman csúnyán elkésve térden rúgta ellenfelét az oldalvonal mellett, a mozdulatért azonnali piros lapot kapott a francia bírótól – a DAC összeomlott, a mérkőzés ezzel eldőlt, a hazaiak pedig kihasználták a helyzetet.

Az 51. percben Beszkorovajnij pontatlanul szabadított fel, az ajándéklabdából Michorl védhetetlen gólt lőtt - 4:0. Az 53. percben Davis vesztett párharcot a tizenhatosban, a visszatett labda Grubert találta meg, aki nem hibázott - 5:0.  Az 55. percben Balic (nem a DAC-os Balic, hanem az ellenfél játékosa) lódult meg, és senkitől sem zavartatva lőhetett - 6:0. Nagyon nehéz perceket éltek meg akkor a dunaszerdahelyiek, az emberhátrányban játszó csapat harminc méterre sem tudott eltávolodni a kapujától.

A hazaiak ezután hosszabb szünetet tartottak a gólgyártással, legközelebb a 77. percben rezdült Jedlička hálója, a hazai csapat ezúttal is egy oldalról visszatett labdából talált be Sabitzer révén - 7:0.

A DAC egyetlen elárvult lehetősége a 2. félidőben, a 80. percben adódott, a csereként beállt Nicolaescu azonban pontatlanul célzott. A mérkőzés hátralévő részében nem meglepő módon már nem változott a játék képe, a vége 7:0 lett, de a LASK könnyedén eljuthatott volna akár tucatnyi gólig is, ha pontosabb a befejezésnél.

LASK Linz–DAC 7:0 (2:0)
Góllövők: Raguz (6., 16.) , Filipovic (47.), Michorl (51.), Gruber (53.), Balic (55.), Sabitzer (77.)
Kiállítva: Blackman (48.)
Játékvezető: Brisard, zárt kapus mérkőzés
LASK: Schlager–Wiesinger, Trauner, Filipovic (58. Ramsebner)–Ranftl, Holland, Michorl, Renner–Gruber (58. Reiter), Raguz, Balic (72. Sabitzer).
DAC: Jedlička–Blackman, Müller, Kružliak, Davis–Schäfer, Balic, Fábry (35. Beszkorovajnij)–Kalmár–Divkovic (60. Bednár), Ramírez (60. Nicolaescu).

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskola

Matovič: csak tesztelés után lehet visszaülni az iskolapadba

Marek Krajčí

Krajčí: romlik a járványhelyzet Szlovákiában

Ján Mikas

Ján Mikas dönti el, ki mehet iskolába negatív teszt nélkül is

Alena Zsuzsová
Frissítve

21 évre ítélték Alena Zsuzsovát a Basternák-gyilkosság ügyében

Veronika Remišová

Remišová: Nem támogattuk az iskolák megnyitásáról szóló kormányjavaslatot

buszbaleset csehország

Súlyos buszbaleset történt Csehországban, 25 gyerek megsérült

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.