Hercegek és lovagok

Claudio Marchisio a 2006-os bundabotrány utáni Juventus ikonikus alakja. Fiatal korában az olasz rekordbajnok korosztályos csapataiban játszott, felnőttpályafutása alatt pedig 389 alkalommal öltötte magára a fekete-fehér mezt, 37 gólt lőtt és kiosztott 43 gólpasszt. Az olasz válogatottban is letette a névjegyét: 55 meccsen öt találatot szerzett, ott volt a 2012-es Eb-n, ahol fináléig menetelt az Azzuri, és részt vett a 2010-es és a 2014-es vb-n is. 

Mégsem tudott olyan kiemelkedő ikonja lenni a Juventus csapatának, mint volt Alessandro del Piero. Pedig sok közös pont van a két játékos pályafutásában. A legelső a Seria B, ahova az olasz rekordbajnokot a bundabotrány után rangsorolta vissza az Olasz Labdarúgó-szövetség. Del Piero a másodosztályban is szárnyalt, gólkirály lett, ekkor mutatkozott be a csapatban Marchisio, akit ugyan a feljutás után egy évre az Empolinak kölcsönadott a Juve, de 2008-ban visszatért, és ez után megszakítás nélkül 10 évig a Zebrák játékosa volt. Del Piero és Marchisio egyaránt 7-7 bajnoki címet nyert. Ami a veterán csatárnak az utolsó kettő volt, az a fiatal középpályásnak az első kettő. Mindketten nyertek Olasz Kupát és olasz Szuperkupát is a Juvéval. Mindkettőjüknek kijutott a negatív élményekből is: Del Piero 3, míg Marchisio 2 elvesztett Bajnokok Ligája-döntőben szerepelt. Del Piero 1998-ban egy Udinese ellen már megnyert meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást, Marchisio 2016-ban szenvedett ugyanilyen sérülést. Mindketten felépültek ugyan, de csúcsformájukhoz már egyiküknek sem sikerült visszatérnie. Mindkét játékos kijelentette, hogy Olaszországban a Juventuson kívül egyetlen más klubban sem tudná elképzelni a karrierje további részét, ezért igazolt Del Piero Ausztráliába, Marchisio pedig Oroszországba. Del Piero még a Serie B-be való száműzetéskor nyilatkozta, hogy „egy igazi lovag sohasem hagyja el szíve hölgyét.” 

Ennek ellenére a Juventus szurkolóit kivéve Marchisio a világ más tájain sosem örvendett akkor népszerűségnek, mint Alessandro. Sokkal előbb jut az emberek eszébe a Juve egykori középpályájáról Pirlo, Pogba de még Vidal is, mint az olasz. Talán azért, mert míg Del Piero a góllövés mestere volt, addig Marchisio maga volt a szürke eminenciás. A játék minden részében (védekezésben, támadásban, területek lezárásában, a labda megtartásában, támadások befejezésében, passzokban) remek volt, ugyanakkor egyiknek sem volt a kiemelkedő mestere. 
Mindenestre az biztos, hogy az Öreg Hölgynek – ahogy a Juventust becézik – megadatott az, ami nagyon kevés csapatnak: volt egy legendás lovagja. Nem sokkal a lovag után pedig egy igazi herceg is az Öreg Hölgy szolgálatába állt egy egész pályafutásra. Hát kívánhatna ennél többet egy focicsapat és annak szurkolói?