Házi pálinka a reggeli kávé helyett

<p>Miért nem foglalkoznak a bundaügyekkel, hány órát töltenek az oldalon, és milyen lesz a napirendjük szeptember 4-én, a magyar&ndash;román napján? Erről is beszélt a Gombaszögi Nyári Táborban a Trollfoci két adminja, Levente, azaz L. admin, és Lacika, azaz H. admin.&nbsp;</p>

A tábor nagysátra dugig megtelt a trollfocisok tiszteletére. A beszélgetés hangulata is tipikusan trollfocis volt: a józanság nem volt feltétel a részvételhez, jött sok kérdés a közönségből, például az „eurépa” meg a „sampinyon” ligáról.

A Trollfoci ma megkerülhetetlen a futballal foglalkozók számára. Az oldal készítői igazi drukkerek, akik frissen és viccesen reagálnak az eseményekre, kifigurázzák a nemzetközi bajnokságokat, mémeket gyártanak az emlékezetes esetekből. Képeket, sztorikat posztolnak – mára negyedmillió lájknál tartanak a Facebookon. Mindezt úgy, hogy komolyabban csak a Krasznahorkán is jelen lévő két admin foglalkozik vele – rajtuk kívül még ketten „dolgoznak” az oldalon. Rengeteg inspiráció és ötlet jön a kommentelő közösségtől is. „Komolyabban ketten csináljuk Lacikával. Ő a munkahelyéről dolgozik az oldalon, de én is napi 10 órát töltök rajta. Napi 21 kép megy ki az oldalra, hasznos a Facebook időzítő funkciója is” – árult el néhány kulisszatitkot Levente.

„Az olvasóktól régebben sokkal több használható kép jött be, most hetvenből jó, ha kettő megfelel az igényeinknek. Általában akkor küldenek sok jó képet az olvasók, ha valami történik, mondjuk Dzsudzsinak kifogy a benzin” – tette hozzá Lacika.

A Trollfocinak már megvannak ikonikus alakjai, istenítettek és szétszívatottak is, de fontos leszögezni: az adminok szeretik a magyar focit. „Sokkal jobban szeretünk az ellenfél kárára élcelődni, mint például most, amikor a Gyirmót megverte a Romát” – jegyezte meg Levente.

A futball rengeteg jelensége közül a Trollfoci csak a bundával nem foglalkozik komolyan. Van ebben egyfajta hárítás is. „Nincs benne semmi vicces, ez megöli a focit. A szurkoló a szívét is beleteszi a meccsbe, és azt látja, hogy jön egy Siófok-ZTE 5:5… Nem tudnánk így szívből szurkolni” – magyarázták az adminok.

Szerintük egy szurkoló sokkal közelebbi kapcsolatot alakíthat ki a saját városa NB I-es csapatával, mint egy külföldi klubbal, a mennyei megyei pedig egészen varázslatos világot kínál – nem véletlen, hogy a megyei történetekre épül az Aranykönyvvé választott Trollfoci-könyv is.

Másfél hónap múlva az év talán legfontosabb meccse vár a magyar válogatottra, amely a románokat fogadja Budapesten. „Csak a románokat oda-vissza!” – ez a Trollfoci egyik jelszava. De mit fognak csinálni az adminok a meccs napján? „Házi pálinkával indítunk a reggeli kávé helyett” – nevetett Levente és Lacika, hozzátéve, a munkabeosztás még nem tisztázott. „Ilyenkor minden admin meccsre szeretne menni, de persze valakinek dolgoznia is kell – mondta L. admin. – Az biztos, hogy én ott leszek a stadionban, ennyire még sosem éreztem, hogy megverjük a románokat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?