Háromesélyes a naszvadiak és a csallóközaranyosiak szezonnyitó kézilabdaderbije

DAC kézilabda: Kevés lőtt gól, hat őszi pont
Naszvad/Csallóközaranyos |

Szombaton (18.00) a mindig remek hangulatú délnyugat-szlovákiai rangadóval indul a női I. kézilabdaliga 2019/2020-as idénye.

Az egymástól alig harminc kilométerre fekvő települések csapatai teljesen eltérő nyarat éltek meg. Az egyik oldalon bő keret, sorjázó felkészülési tornák, a másikon az utolsó pillanatokban érkező játékos(ok) és a sok kérdőjel a játékerőt illetően.

A naszvadiaktól ugyanis senki sem távozott a holt idényben, ellenkezőleg, anyasági és sérülések után többen visszatértek a csapatba, amelynek keretét 20-an alkotják az új szezonban. 

„A cél az volt, hogy jó összjátékot alakítsunk ki a lányok között, ezért Gútán, Otrokovicén és hazai pályán is részt vettünk egy-egy felkészülési tornán. Tizennégy meccset vívtunk összesen, amelyek megmutatták, hol szorít a cipő. Erőnlétileg és szakmailag, játékban is elértük az eltervezettek 90%-át. A problémás kapusposzt is megoldódott” – mondta lapunknak Miskovics György, a naszvadiak vezetőedzője. A hosszú idő után 12 helyett csak 10 csapatos I. ligában az 5-6. helyen szeretne végezni a Ferplast, azaz picit javítani a tavalyi nyolcadik pozíción.

A csallóközaranyosiak az előző szezonban hatodikok lettek, amivel – pontosabban az 5–7. hely valamelyikével – ezúttal is elégedettek lennének. „Minden idény előtt a középmezőnyt célozzuk meg, ami reális volt. Most benne van a pakliban, hogy az élmezőnyben leszünk, de az is, hogy a kiesés ellen fogunk küzdeni” – nyilatkozta az Új Szónak Pint János klubelnök. Öt kézilabdázójuk (Talian Dominika, Talárová Petra, Szabó Mónika, Szabó Júlia, Zakál Tamara) ugyanis felhagyott az aktív játékkal, az új igazolások (Ivta Lieskovská Nagysurányból, Lehocká Szabina Dél-Komáromból, Posvanc Rebeka, Androvics Dóra és Mészáros Réka Dunaszerdahelyről) pedig csak későn érkeztek. „Csak egy tornán, Bánovceban szerepeltünk, ahol negyedikek lettünk hat csapatból. A csapat magja megmaradt, szoros I. ligát várok” – jegyezte meg Pint János. 

S hogy előny-e vagy hátrány, szerencsés-e vagy sem, hogy rögtön az első fordulóban egymás ellen játszik a két szomszédvár? Nem lehet eldönteni.

„Szerencsés abból a szempontból, hogy ellenfelünk nem tud belőlünk felkészülni a változások miatt, nem biztos, hogy tisztában vannak vele, mit játszunk. Másrészt nem vagyunk még összeszokva. Ahogy az lenni szokott, a pillanatnyi forma fog dönteni” – vélekedett a csallóközaranyosi klubelnök. „Inkább kezdjünk egy nagyon kemény meccsel, hogy rögtön az elején megtudjuk, hogyan is állunk, minthogy egy könnyed találkozó után később derüljön ki, hogy sok a javítanivaló. Ez a rangadó az egész idényre meghozza a hangulatot, a lányokat és a nézőket is földobja” – tette hozzá a házigazda naszvadiak vezetőedzője.

A délnyugat-szlovákiai rangadó szombaton 18.00-kor kezdődik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?