Három hét alatt két maraton

Nagykapos |

Két maratont készül lefutni három hét leforgása alatt Gabri Lóránt.

A Nagykaposi Futóklub tagja április 8-án, szombaton Kassán (Furčiansky maraton, rajt, 10.00), április 22-én pedig a Miskolc–Kassa ultramaratonon áll a rajtvonal mögé. Tavaly az előbb említett versenyt 3:33:53-as időeredménnyel fejezte be, ami eddig a második legjobb teljesítménye a maratoni távon. 41 versenyző közül a 12. helyen ért célba, kategóriájában, 30 év felett 7. lett.

Szeretem a furcsai lakótelepen megrendezett maratont, annak ellenére, hogy rendszerint kevés futó vesz rajta részt, mégis egy nagyon jó hangulatú versenynek tartom. A pályán található emelkedő nem vészes, nem mellesleg, ezt még a szép természeti környezet is segít leküzdeni. Nem helyezek magamra nyomást. Megelégszem azzal, ha 4 órán belül célba érek. A mostani furcsai maratont egyúttal felkészülésnek is szánom a Miskolc–Kassa ultramaratonra” – nyilatkozta lapunknak Gabri.

Az utóbbi megmérettetésen harmadszor indul el. A Marathon Club Miskolc által 5. alkalommal sorra kerülő versenyen a tavalyihoz képest megfordították az útirányt, a futók ezúttal Miskolcról rajtolnak (6.00, Városháza tér). Gabri 2022-ben 26 vetélytársa közül hetedikként zárt (12:32:19), viszont a férfiak rangsorában 6. lett. És mivel mindkét nemnél az első hatot díjazták, így Miskolcon a városháza előtti emelvényen vele neki is gratulált a polgármester.

„Életem legszebb pillanatai voltak ezek – mondta a leginkább hosszabb távokat kedvelő versenyző. – Nem leszek most sem szigorú önmagamhoz, nem tűzök ki nagy célt magam elé az időeredmény és a helyezés terén. A legfontosabb, hogy ne sérüljek meg s, hogy a 15 órás időlimiten belül lefussam a 116,9 kilométeres távot.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?