Három csapat is fizethet a Lévai járásban

bars
Újbars/Csata |

Két említésre méltó esemény is történt a lévai területi focibajnokság VI.és VII. ligájának 5. fordulójában, mindkét ügy végére a fegyelmi bizottság tett pontot.

Az Újbars–Nagysalló (VI. liga) mérkőzésen a vendégek már a 21. percben kétgólos előnyre tettek szert, ám a hazaiaknak a második játékrész elején sikerült kiegyenlíteniük. A találkozót viszont nem tudták befejezni, ugyanis a 85. percben egy magáról megfeledkezett vendégszurkoló berohant a pályára, így Peter Havran játékvezető idő előtt véget vetett a küzdelemnek. A sporttechnikai és a fegyelmi bizottság foglalkozott az esettel. A vendéglátók 75, ellenfelük pedig 100 eurót köteles befizetni a szövetség kasszájába, a sípmester pedig egy hónapig nem vezethet mérkőzést. A vétkes „szurkolót” 2022. június 30-ig kitiltották a pályákról. Az összecsapás hátralévő öt percét a csapatok e hónap végéig játsszák le.


A bajnoki cím megszerzésére törekvő felsőszemerédiek hiába várták a csataiak érkezését (VII. liga). „Két labdarúgónk fegyelmi büntetését töltötte, ketten pedig sérüléssel bajlódtak. Néhányan pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem állhattak az edző rendelkezésére. A névsorolvasásnál a fél csapat hiányzott, így nem láttuk értelmét a megmérettetésnek. Elnézést kértünk az ellenfél vezetőitől, hogy szurkolóikat megfosztottuk egy focidélutántól” – mondta Takáč András csatai klubelnök. A szövetség ebben az esetben is pontot tett az ügy végére, a három bajnoki pontot értelemszerűen a felsőszemerédieknek ítélte, a csataiakat pedig 210 eurós büntetéssel sújtotta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?