Harmadik félidő is volt a San Siróban

Milánó. „Presszójuk van?” Si, bólintott a pincér, majd mosolyogva hozzátette: Milan due, Sparta zero. Csak egyetlen igazi csapat van, folytatta már angolul, a bárpult fölötti bekeretezett képre mutatva, amelyen Maldini emelte a magasba a BL-trófeát.

Az egyik legtekintélyesebb olasz sportlap, a Gazzetta dello Sport szerdán három oldalon harangozta be a visszavágót, ennek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy Milánó a meccs napján futball-lázban égett. A stadion környékén napközben csak bámészkodó Sparta-drukkerek lézengtek, a pénztárakat pedig csak két órával a meccs kezdete előtt nyitották ki. Ezt próbálták meg kihasználni a jegyüzérek, akik a „lehető legjobb helyekre” szóló belépőket kínáltak ötven euróért.

„Prágából?” – kérdezte az egyik zugárus, de a nemleges válasz sem tántorította el, és cinkossági alapon elárulta, hogy ő nápolyi, Maradona, Careca, ezek voltak az övéi, nem holmi Van Basten. „Elővételben már minden jegy elkelt, úgyhogy tényleg megéri”, próbálkozott egy utolsó blöffel. Nem jött be.

A kezdésre aztán mintegy 65 ezer néző gyűlt össze a Giuseppe Meazza stadionban, amit a Milan-hívek következetesen régi nevén, vagyis San Sirónak neveznek, mivel Meazza az Internazionale sztárja volt, s ha van csapat, amelyet a rossonerik még a Juventusnál is kevésbé szívlelnek, akkor az a városi rivális és stadion-társbérlő Inter.

Arról azonban, hogy a BL-nyolcaddöntő jelentette ünnepnek felemás felhangjai legyenek, a Sparta drukkerei gondoskodtak. Poborskýékat mintegy másfélezer szurkoló kísérte el Milánóba, s a carabinierik láthatóan alábecsülték a prágai huligánokat. Az ún. déli kanyart (curva sud) megtöltő tifosik dalaira a csehek már az első percekben egy felakasztott olasz szurkolót ábrázoló transzparenssel és füstbombákkal válaszoltak.

A rohamrendőrök úgy gondolták, elegendő, ha a vendégszektort az egyik oldalról ők, a másikról egy kerítés biztosítja. Inzaghi gólja után ezért is érte váratlanul a rendfenntartókat a Sparta-tábor támadása: a prágaiak összehangolt rohamot indítottak a kerítés, és az azon túli hazaiak ellen: a meccs előtti motozáskor még zászlótartó rudakként behozott botok pillanatok alatt fegyverekké váltak a huligánok kezében.

Az indulatok a meccs végére sem csillapodtak, a vereség ténye vélhetően tovább bőszítette az addig is arrogáns és provokatív prágai kemény magot, amely a találkozó után ismételten megpróbált kitörni a vendégszektorból, de ekkor már a rohamrendőrökön keresztül. A kedélyek csak sokára nyugodtak meg, s éjfél is elmúlt már, mire a csehek buszra szállhattak.

A szégyenteljes lelátói epilógus bosszantó tanúsága, hogy hiába bizonyult a Sparta érett csapatnak a pályán, futballkultúra tekintetében elmondható: a felnőttkor még messze van.