<p>Alacsony guminyomás miatt megbüntethetik a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj győztesét, Lewis Hamiltont. Hamilton autójának kerekei a rajtnál mutattak az előírtnál alacsonyabb értéket, ezért utólagos időbüntetést kaphat a Mercedes világbajnoki címvédő brit pilótája.</p>
Hamiltont megbüntethetik alacsony guminyomásért
A másodikként befutó német Sebastian Vettel (Ferrari) több mint 25 másodperccel lemaradva ért célba Hamilton mögött, aki így akkor sem feltétlenül veszti el az első helyét, ha valóban megbünteti a versenyt felügyelő testület.
A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 40., az idei szezonban pedig a hetedik futamgyőzelme, Monzában 2012 és 2014 után harmadszor nyert. A pályafutása harmadik vb-címére hajtó pilóta honfitársa, Damon Hill után az első versenyző, aki egymást követő két évben megnyerte az Olasz Nagydíjat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.