Hamilton ötvenedszer nyert

Austin |

<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját, így a konstruktőri bajnok Mercedes brit pilótája csökkentette hátrányát a pontversenyben.</p>

A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása ötvenedik és idei hetedik futamgyőzelme. Az Egyesült Államokban ötödször, Austinban pedig negyedik alkalommal nyert.

Hamilton mögött csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Nico Rosberg lett a második, akinek előnye 26 pontra csökkent. A dobogó alsó fokára a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo állhatott fel.

Hamilton több elrontott rajt után ezúttal remekül kezdte a futamot, Rosberg viszont egy helyet rontott, miután Ricciardo megelőzte őt, Kimi Räikkönen pedig Max Verstappen elé került.

Az első kerékcserék során Rosberg némi meglepetésre közepes, Hamilton pedig változatlanul lágy keverékű abroncsot kapott. A 13. körben Verstappen visszaelőzte Räikkönent, akinek autójára később szuperlágy gumikat tettek, ám ez nem eredményezett komoly előrelépést számára. A 26. kört követően a Red Bull holland pilótája félreértett egy rádióüzenetet, ezért akkor ment ki a boxutcába, amikor nem is hívták. A kerékcsere így a megszokottnál sokkal több időt vett igénybe, Verstappen jelentősen visszaesett a mezőnyben, de néhány perccel később motorhiba miatt amúgy is kiállni kényszerült.

A második kiállások után Rosberg visszavette a második helyet, de jelentős hátrányban volt csapattársával szemben. Räikkönen a 39. körben búcsúzott a futamtól, ugyanis csapata elhibázott egy kerékcserét. A hajrában az élmezőnyben már nem történt változás.

A Haas pilótáját, a századik Forma-1-es nagydíján indult francia Romain Grosjeant tizedikként intették le.

Az idény jövő hétvégén Mexikóban folytatódik.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"251995","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 340px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja (56 kör, 308,7 km):
    ----------------------------------------------------------
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:38:12.618 óra  2. Nico Rosberg (német, Mercedes) +4.520 másodperc hátrány  3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 19.692 mp h.
 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 43.134 mp h.
 5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:33.953 perc h.
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:36.124 p h.
 7. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör hátrány  8. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 1 k h.
 9. Jenson Button (brit, McLaren) 1 k h.
10. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 k h.
11. Kevin Magnussen (dán, Renault) 1 k h.
12. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 k h.
13. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1 k h.
14. Magnus Ericsson (svéd, Sauber) 1 k h.
15. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1 k h.
16. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 k h.
17. Pascal Wehrlein (német, Manor) 1 k h.
18. Esteban Ocon (francia, Manor) 2 k h.
    kiesett:
Nico Hülkenberg (német, Force India) 3 kör, baleset Esteban Gutierrez (mexikói, Haas) 17. kör, műszaki hiba Max Verstappen (holland, Red Bull) 31. kör, műszaki hiba Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 39. kör, műszaki hiba
    leggyorsabb kör: Vettel, 1:40.558 perc - 55. kör
    pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 3 van hátra):
    ----------------------------------------------------------
    pilóták:
 1. Rosberg 331 pont
 2. Hamilton 305
 3. Ricciardo 227
 4. Vettel 177
 5. Räikkönen 170
 6. Verstappen 165
 7. Pérez 84
 8. Bottas 81
 9. Hülkenberg 54
10. Alonso 52
11. Massa 49
12. Sainz Jr. 38
13. Grosjean 29
14. Kvjat 25
15. Button 21
16. Magnussen 7
17. Palmer 1
18. Wehrlein 1
19. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1
    csapatok:
1. (és már világbajnok) Mercedes 636 pont 2. Red Bull 400 3. Ferrari 347 4. Force India 138 5. Williams 130 6. McLaren 74 7. Toro Rosso 55 8. Haas 29 9. Renault 8 10. Manor 1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?