Háború? Ünnep! Helyszíni riport a DAC–Slovanról

Mint egy westernfilmben. Mintha soha senki nem lakott volna ebben az utcában. Egy kemény tekintetű pincérnő akkurátusan mindent bepakol a kávézó elől. A kutyák kushadnak a földön. Csuklyás rendőrök cirkálnak a parkban, hamarosan indul a slovanisták menete az állomásról a stadion felé.

Bi Maďara do hlavy. Hozzászokhattunk volna már, de ez a mondat még mindig pofon vág. Nagyon gyorsan szertefoszlik a jó érzés, amit még a vonaton három nagyon értelmesnek tűnő Slovan-drukker beszélgetése váltott ki: rendkívül elismerően beszéltek a dunaszerdahelyi szurkolói kultúráról.

A Slovan-vonulás minden, csak nem kulturált. Magyarellenes rigmusok, feltartott középső ujjak. A stadion előtt robban az első petárda. Kavarog a pernye a levegőben.

Ünnep vagy háború?

Piros-fehér-zöld koreó a Nélküled alatt, görögtüzek, magasba emelt sárga-kék sálak. A hónap meccse következik, mit a hónapé, az évé. Aki szerzett jegyet, aki ott van a stadionban, örül nagyon, hogy ott lehet.

A HD-minőségű kivetítőn mosolygó szelfik #hajrádac hashtaggel. Óriási a kontraszt az instagramos cukifotók és a kemény mag dühödt arcai között. Futballünnep ez vagy háború?

„A Slovan 2008 óta nem ellenfél, hanem ellenség” – mondja egy hazai törzsdrukker a „több mint derbi” beharangozó videójában.

Az égszínkék drukkerek hamar jelét adják, hogy nem a csapatukat biztatni jöttek. A Nélküledet kifütyülik, a magyar himnuszt nem – feltehetőleg fogalmuk sincs, mit énekel a hazai tábor. Rögtön az első percben kezdődik a durrogtatás, füstbombák vonják égszínkékbe a pályát. Égett szag terjeng.

Már megy a meccs, de a lelátón keményebb a harc. Törnek a székek, még jó, hogy ez a lebontásra ítélt „öreg tribün”. A Slovan-drukkerek békésebb részét átkísérik egy másik szektorba.

A 9. percben bemondja a hangosbemondó, hogy a pozsonyiak hagyják el a vendégszektort, különben ki lesznek onnan szorítva. A kérés mit sem ér, ezért előbb a rendezők, aztán a rohamrendőrök kezdik el a kiürítést. Több füstbomba is robban, a káoszban nem nagyon látni, mi történik. A bíró megállítja a meccset. A 16. percre üres a vendégszektor, egy sérült rendőrt a társai támogatnak. A Slovan ultráinak eddig tartott a meccs.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"271662","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"A gól a tribünről","typeof":"foaf:Image"}}]]

Szurkolói felelősség

„Nem igazán láttam, mi történik a tribünön” – mondja már a mérkőzés után Ivan Vukomanovics, a Slovan egyébként rendkívül fairnek tűnő szerb edzője.

A DAC-ot irányító László Csaba viszont nem kertel: „Nem vagyok vak, felfigyeltem rá, mi zajlik a lelátón. Az ilyesminek nincs helye a stadionokban. Emberhez méltón kell viselkedni, nem zavargásokat szítani. És tudják mit? A Slovan-drukkerek a saját csapatukat hagyták szarban! A meccs nehéz pillanataiban nem volt, aki biztassa őket. De majd az edzőre fognak mutogatni, hogy kikapott a csapat. Nem, nem, emberek, a szurkolóknak is van felelősségük!”

A DAC Arénában messzire zeng a „Szívünk sárga-kék”, ezt most nemcsak a szlovák, hanem a magyar közszolgálatai televízió nézői is hallhatják.

A magyar válogatott Priskin Tamás azonban nem maradéktalanul lelkes: ezúttal ugyan nem anyázzák több ezren kórusban, de a lelátóról így is kap hideget-meleget. Bár most is azt mondja, hogy csak a mérkőzésre koncentrál, látszik rajta, hogy nehezen türtőzteti magát: „Nekem nem annyira fantasztikus a hangulat, mert engem itt mindig szidnak, de a hazai játékosoknak biztosan tizenkettedik játékos a közönség.”

Helyzetek nélkül

Maga a mérkőzés elmarad a várakozásoktól. A DAC érthető módon nem ronthat rá a Slovanra, de az égszínkékek sem úgy játszanak, ahogy egy bajnokesélyestől várnánk.

A tavasszal még veretlen pozsonyi klub eddig mindegyik tavaszi mérkőzésén lőtt legalább egy gólt, most csak egyetlen helyzete van: még az első félidő végén Oršula lövését kell védenie Sláviknak. A másik oldalon Ljubicic bombáz az égbe.

A második félidőben még ennyi sem történik. Lassan kezdjük elkönyvelni a döntetlent, amikor a csereként beállt Sarr-ral szemben szabálytalankodnak, Davis íveli be a szabadrúgást a bal oldalról, Šafranko magasra ugrik, fejel és góóóóóóóóóóóóóól!

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"271663","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Šafranko széttépett meze

Egészen elképesztő, hogy egyetlen gól mennyire meg tudja változtatni az ember szubjektív érzéseit egy meccsel kapcsolatban. A 90+2. percig a DAC–Slovan egy nem túl színvonalas, helyenként unalmas mérkőzés volt.

Utána?

Micsoda álom, micsoda mámor!

A stadion felrobban, Šafranko a szó legszorosabb értelmében letépi magáról a mezt. Arcán nem is öröm, hanem valami elemi düh látszik. Hogy is mondta az a drukker? A Slovan nem rivális, hanem…

Az U21-es válogatott csatár csak néhány hónapja van Dunaszerdahelyen, de máris pontosan átérzi, mit jelent ez a rangadó.

„Ez volt a legfontosabb gólom a DAC-ban” – nyilatkozza az győztes gól szerzője, de a komolyabb értékelés, elemzés elmarad. Mindenkiben dolgoznak még az érzelmek.

László Csaba is azzal kezdi a sajtótájékoztatón, ne beszéljünk taktikáról: „Köszönöm a csapatnak, hogy betartották az utasításaimat, és köszönöm a szerencsének, hogy mellénk állt. Köszönet és gratuláció a szurkolóknak is!”

A lelátón és a stadion körül közben zajlik az ünnep: a DAC hazai pályán öt és fél év után nyert a Slovan ellen. Ez a meccs is bevonul a klubtörténelembe – aki ott volt, unokáinak is mesélni fogja.