Gyurta folytatná sikersorozatát

<p>Remek évet zárt Gyurta Dániel, aki a 200 méteres mellúszásban a sanghaji világbajnokságon aranyérmet szerzett, és a szczecini rövidpályás-Eb-n is elsőként ért célba. A 22 esztendős úszó a második helyen végzett az Év sportolója ankéton, amelyen 2009-ben már diadalmaskodott. A kétszeres világbajnokkal a Sportcsillagok Gálaestjén beszélgettünk.</p>

Nem csalódott, hogy „csak” második lett az Év sportolója szavazáson?

Egyáltalán nem vagyok csalódott. De miért is lennék? Tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül nehéz dolguk volt a sportújságíróknak, hiszen három különböző sportág világbajnokát kellett összehasonlítaniuk. Berki Krisztián rászolgált az elsőségre, mert a lólengés mellett két másik szeren is bizonyítania kellett klasszisát. Jó barátomnak, a kenus Vajda Attilának is szurkoltam, aki ezúttal harmadik lett.

A sanghaji világbajnokságon legyőzte a rangos viadalokon verhetetlennek tartott négyszeres olimpia bajnok Kitadzsima Koszukét. Minek volt köszönhető ez a siker?

Amit tudtam tenni az csak az volt, hogy az edzéseken végig keményen dolgoztunk, arra készültünk, hogy ő is ott lesz a medencében, és vele is ugyanúgy meg kell küzdenem, de külön nem lehet készülni senkire. Edzőmmel úgy csináltuk, hogy a felkészülés a legjobban menjen, s a kemény munkának meg is lett az eredménye. Mindenképpen büszkeséggel tölt el, hogy a világbajnokságon a 200 méteres mellúszásban nekem sikerült először legyőznöm japán riválisomat, úgyhogy remélem, hogy ez a sorozat jövőre is folytatódni fog.

Fantasztikus benyúlással előzte meg Kitadzsimát. Mi a fergeteges hajrájának a titka?

Az, hogy nem szabad világcsúcs-részidővel kezdeni. Mindig igyekszem úgy felépíteni a 200 méteres mellúszásomat, hogy a végére maradjon erőtartalékom. Az volt a tervem, hogy minél tovább tartsam a lépést Kitadzsimával, aztán a végén mindent beleadni, és lehajrázni őt. Hála istennek, sikerült. Természetesen sok-sok gyakorlás, rengeteg munka előzte meg a sanghaji versenyt. De ehhez ez kell.

Nem tart attól, hogy kicsit korán győzte le az úszólegendát?

Nem. Mert az, hogy végre sikerült legyőznöm, hatalmas lökést adott egy évvel a londoni játékok előtt.

Mennyiben lesz más az olimpiai felkészülés, mint a korábbi?

Az elmúlt három év eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy mesteremmel, Széles Sándorral jó úton járunk. Még keményebben fogok dolgozni, mint eddig, hogy Londonban is folytatni tudjam a sikersorozatomat.

Nem nyomasztja, hogy aranyesélyesként utazik Londonba?

A sanghaji vb előtt sem mondtam azt, hogy enyém lesz az aranyérem. Nem is mondhattam, hiszen Kitadzsima mellett ott volt még Tomita Naoja, és a többi klasszis. Ebben a számban óriási a konkurencia, a fináléba jutók közül szinte bárki nyerhet. Egy biztos, Londonban jobban kell úsznom, mint Sanghajban. A célom az, hogy úgy másszak ki az olimpiai medencéből, hogy mindent megtettem a sikerért. Aztán, hogy az ott mit ér majd, arra nem tudunk felkészülni… De még egyszer mondom, bízom a jó eredményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?