Gyurta: „Életem legjobbja volt a kitűzött cél”

London |

<p>
<p>Mindenki aranyat várt tőle, de nem roppant össze az elvárások súlya alatt. Gyerekkorától erre a pillanatra készült, és a legtöbbet hozta ki magából. Gyurta Dániel 2:07,28-as világcsúccsal nyerte a férfi 200 méteres mellúszás döntőjét, ezzel ő lett a magyar csapat második londoni aranyérmese. A 23 éves úszó olimpiai győzelmének másnapján válaszolgatott a sajtó kérdéseire.</p>
</p>

Hogy aludt?

Sok érzés kavargott bennem, de hajnaltájt sikerült elaludnom. Nyertem már kétszer világbajnokságot, de ez az arany teljesen más érzéseket mozgatott meg benem. Sokan mondták, hogy az olimpiai arany különleges, most ezt én is átélhettem.

 

Meglepte valami a verseny során?

Tudtam, hogy világcsúcs kell az aranyhoz. Én ezt egy éve megmondtam, be is jött. De azt nem gondoltam, hogy ennyire erős lesz a mezőny, Kitadzsimával, az angolokkal, az amerikaiakkal. Nagyon nehéz volt, szerintem mentálisan tudtam a többiek fölé kerekedni.

 

Mi volt a taktikája?

A többiek arra számítottak, hogy a végén fogok hajrázni, és próbáltak a saját fegyveremmel legyőzni. Sikerült őket meglepnem, az elején is erős tempót tudtam diktálni. Ez volt szerintem a siker kulcsa. Az elmúlt három évben veretlen voltam, s idén is tudtam tartani a veretlenségemet. Ötvenméteres medencében 200 mellen a pekingi olimpián vertek meg utoljára. Egerszegi Krisztinán és Darnyi Tamáson kívül magyar úszó ezt nem nagyon tudta megcsinálni. Erre vagyok a legbüszkébb.

A teljes interjú pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?