Győzött a DAC Rózsahegyen és megnyerte a Fortuna Liga alapszakaszát (FOTÓK)

dac

A sérüléséből felépült Nikola Krstovic góljával a DAC 1:0-ra győzött Rózsahegyen, így maga mögött tartotta a Slovant és története során először megnyerte a Fortuna Liga alapszakaszát.

Adrián Guľa a stabilitás híveként ezúttal sem csinált forradalmat a kezdőcsapatban, a múlt heti félállításon egyetlen helyen változtatott: Kružliak helyett visszakerült a védelembe Riszvanisz. A rózsahegyiek számára is nagy téttel bírt a találkozó, akiknek nem volt szabad kikapniuk, ha biztosan a felsőházba akartak jutni. Hazai pályán kétségkívül a sárga-kékek érezhették magukat: nagyjából 250 szurkoló buzdította a vendégszektorból kedvenceit,

A rózsahegyi Domonkos Kristóf „félhelyzetével” kezdődött, majd Gavrics ígéretes helyzetével folytatódott, aki kapura lövés helyett inkább a passzot választotta. Küzdelmes találkozót láthattak a nézők. A DAC enyhe mezőnyfölényben játszott, de a felek ritkán jutottak helyzethez. A 21. percben Fabiš szabadrúgását Petrášnak kellett kitornáznia a léc alól. A túloldalon Kalmárnak még ennél is nagyobb helyzete volt, de a 26. percben közvetlen közelről fölédurrantotta Káčer remek beadását.

Miközben a szurkolók elkezdték Világi Oszkár klubtulajdonost éltetni (aki pontosan kilenc éve vásárolta meg a klubot), a DAC-nak állandóvá vált a mezőnyfölénye.

A mérkőzés egyébként sem túl jó színvonala azonban érezhetően visszaesett, a félidőig csak Riszvanisz fejese okozott kisebb izgalmakat.

A második félidő rögtön egy Kalmár-ziccerrel indult, de a magyar irányító senkitől sem zavartatva csak Frühwald ölébe fejelte a labdát. A második játékrészben sem javult a színvonal, a DAC nem igazán találta az utat Frühwald kapujáig. Egy óra elteltével Guľa kettőt cserélt, a láthatatlan Niarkhosz és a formán kívüli Kalmár is lejött a pályáról, érkezett a meggyógyult Krstovic, valamint Nebyla. A montenegrói gólvágó pár perccel később már hős lehetett volna, de egy lecsorgó labdánál nem volt elég határozott.

A hajrához közeledve is csak ritkán akadtak izgalmak: például Bobček csontrepesztő belépőjénél, amit megúszott sárga-lappal, vagy egy elkótyavetyélt DAC-ellentámadásnál, amikor öt a három elleni helyzetet szórakoztak el a sárga-kékek. A 80. percben Gavrics tekerése volt életveszélyes, de két perccel később Krstovic már tűpontos volt: Ramadan meglódulása után a tizenhatos vonaláról kilőtte a hosszú sarkot. 

Azonnal büntethettek volna a hazaiak, de Bobček ordító ziccerben, az ötös vonaláról fölé bombázott. Az utolsó percekben próbáltak nyomni a rózsahegyiek, de nem jártak sikerrel, és a vereséggel kiestek az alsóházba.

A DAC megtartotta első helyét, és története során először megnyerte az alapszakaszt.

Galéria
Érdekes

MFK Ružomberok–DAC 0:1 (0:0)

Góllövők: Krstovic (82.)

Játékvezető: Kráľovič, 1647 néző

Sárga lap: Madleňák, Bobček, ill. Kalmár, Krstovic, Petráš

RUŽOMBEROK: Frühwald–Fabiš, Mojžiš, Maslo, Madleňák (87. Mrva)–Gerec (87. Kelemen), Chrien, Domonkos, Zsigmund, Selecký (69. Šefčík)–Bobček

DAC: Petráš–Pinto, Riszvanisz, Brunetti, Andzouana–Dimun, Káčer–Blackman (81. Ramadan), Kalmár (64. Nebyla), Gavrics (87. Kružliak)–Niarkhosz (64. Krstovic)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?