Győzelem után ringlispíleztek a tardoskeddiek

régiófoci

A nádszegiekhez hasonlóan a tardoskeddiek is győzelemmel emelték a búcsúi hangulatot. Annyi különbséggel, hogy míg a mátyusföldiek egy héttel ezelőtt első győzelmüket produkálták az új idényben, addig a tardoskeddiek vasárnap megőrizték veretlenségüket, és a nagymegyeriek elleni 2:1-es győzelmüket követően átvették a vezetést a nyugat szlovákiai V. fociliga délkeleti csoportjában. 

Nagy csata végén alakult ki az egygólos hazai győzelem, a három pont sorsát eldöntő találatot ugyanis Benkó Tamás a 85. percben szerezte. 

„Hosszú hétvége volt. Csütörtökön kezdődtek a műsorok. Fellépett nálunk a magyar rockzene egyik meghatározó csapata, az Edda Művek. A mi csapatunk, amely búcsúkor immár harmadik meccsét játszotta házigazdaként az új idényben, természetesen a vasárnapi focielőadásra, a győzelemre összpontosított a Szikora György nevét viselő stadionban. Már az elején, büntetőből vezetést szereztünk. A vendégek megleptek bennünket. Nem tudtunk mit kezdeni a defenzívájukkal, nem tudtuk feltörni védelmüket. A félidei pihenő után még nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, mondhatni kapujukhoz szegeztük a nagymegyerieket. A nagy nyomás ellenére az eredmény sokáig nem változott. A 85. percben azonban megtört a jég. A csallóköziek paradox módon kinyíltak, s ez lett a vesztük. Králik Csaba önfeláldozóan mentett. A megszerzett labdával kolumbiai légiósunk iramodott meg, pontos beadására csapatkapitányunk, Benkó Tamás érkezett, aki az ötösről higgadtan a kapuba célzott. A lelátón, a játéktéren nagy volt az öröm. Előnyünket, veretlenségünket megőriztük. Amikor kiderült, hogy az ipolyságiak Egyházkarcsán elbukták a bajnokit, tabellaelsők lettünk. Kell-e ennél szebb élmény búcsúkor? Lezuhanyoztunk, s indultunk ringlispílezni, célba lőni” – elevenítette fel lapunknak a diadalt, a győztes csata utáni vígságokat Mlynár Gábor, a tardoskeddiek klubelnöke. 

A tabellaelső a folytatásban a garamkovácsiaknál (Kozárovce) vendégszerepel. A soros ellenfél vasárnap vendégként négyet vágott a nyárasdiaknak… 

„Edzőnk, Milan Mrllák érti a dolgát, jó előre feltérképezte következő vetélytársunkat. Két gyors szélsőjük van, a védők mögé centerezett labdákkal keresik érkező csapattársaikat. Erre nagyon odafigyelünk” – ecsetelte a domináns taktikai elképzelést az egykori rettegett gólvágó, aki a csapatépítés fontosságát is kiemelte. „Sok fiatal futballistánk van, belőlük igyekszünk ütőképes alakulatot kovácsolni. Jelenleg ugyan az élen állunk, de a földön járunk. Idén júniusban a 12. helyen értünk célba, ennél többre, jobbra vágyunk. A hagyományok köteleznek” – fogalmazta meg az elvárásokat a tardoskeddiek klubelnöke. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?