Gulácsi úgy érzi, 3-5 héten belül újra pályán lehet

Gulácsi Péter

Három-öt héten belül újra pályán lehet Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott és a német Bundesligában harmadik RB Leipzig kapusa.

A játékosnak október 5-én, a Celtic Glasgow elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés 13. percében egy passz közben szakadt el a keresztszalagja. Néhány nappal később Innsbruckban megoperálták és már a rehabilitációját végezte, ám januárban újabb beavatkozásra volt szükség.

„Most már jól halad! Volt egy kis hullámvölgyem a hatodik hét után, de hála Isten most minden rendben van” – nyilatkozott az M4 Sportnak az 51-szeres válogatott futballista az Év sportolója gálán, amelyen az labdarúgó-válogatott érdemelte ki az év csapata címet a hagyományos csapatsportágak kategóriában.

Gulácsi hozzátette, az elmúlt négy hétben elég sokat lépett előre:

„Ha minden jól megy, akkor 3-4-5 héten belül újra a pályán lehetek, elkezdhetem a futásokat, és onnantól nyilván az embernek teljesen más érzése van. Most még sok konditermi munka van, ami elég száraz, de ezen túl kell lenni és akkor utána kezdhetjük az izgalmasabb részt” – fogalmazott Gulácsi.

A Szoboszlai Dominiket és Willi Orbánt is foglalkoztató Leipzig a Bundesliga jövő hétvégi fordulójában a címvédő és listavezető Bayern Münchent fogadja.

„Az első félév nagyon jól sikerült mind klub, mind válogatott szinten, aztán jött a sajnálatos sérülés. Remélem 2023-ban az első fél év lesz a nehezebb, a második fele a jobb” – mondta a kapus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?