Grigar érmét elvitte a víz

Rio de Janeiro |

<p>A szlovák Jakub Grigar az 5. helyen végzett a vízi szlalomozók K1-es számában a riói olimpián. A táv kétharmadánál még ő volt a bajnok, de az ötödik hely miatt sem búsult. Nyilatkozataiban épp olyan laza, mint a magyarok új kedvence, Kenderesi Tamás.&nbsp;</p>

„Liptói gyerek vagyok”

A 19 éves liptói versenyző megnyerte a középdöntőt, pedig úgy érezte, nem ment jól. „Meglepődtem, amikor a célban a kivetítőre néztem, és megláttam, hogy egyedüliként teljesítettem 90 másodperc alatt” – mondta a középdöntő után. A hűvös, esős idő és a hideg víz egyáltalán nem zavarta: „Liptói gyerek vagyok, nálunk folyton esik, és még ennél is hidegebb a víz.” Attól sem jött zavarba, hogy remek középdöntős helyezésével egyértelmű favorittá lépett elő: „Szeretem ezt a pozíciót, mert a célba érve nem kell várnom a többiekre, azonnal tudom, hogy sírjak-e vagy ünnepeljek.”

Kétharmadig jól ment

A döntő előtt kevésbé tűnt felszabadultnak, mint a középdöntőt megelőzően, amikor beintett a kamerába. „Most is kacsintottam a kamerának, nem tudom, látszott-e – hárította el a feltételezést, hogy esetleg feszült lett volna. – Csak hát a lelátón ott ült az apukám és Mišo Martikán is, ők meg nem szeretik a bohóckodást, úgyhogy visszafogtam magam.”

A vízben aztán nem fogta vissza magát, de az ellenfelei sem, négyen is 90 másodperc alá kerültek. A legjobb időt a cseh Jiří Prskavec érte el, ő azonban hozzáért egy kapuhoz, a két büntetőmásodperc miatt így csak a harmadik helyre jött be. Az élen a brit Joseph Clarke állt a szlovén Peter Kauzer előtt.

A kétszeres junior világbajnok Grigar remek tempóban kezdett, a pálya felső részén jó ütemben lapátolt, a második részidőnél pedig már 0,87 másodperc volt az előnye Clarke-kal szemben. Ezután azonban a 19. és a 20. kapunál időt vesztett, és ez pont elég volt arra, hogy csak az 5. helyen érjen be.

„Mit kívánhatnék?”

„A végén már nem volt erőm átugrani azokat a víztömegeket, amelyek éppen bezárultak előttem – ecsetelte az ominózus pillanatot Grigar. – Éreztem, hogy jól megyek, de a 19-es kapunál azonnal tudtam, hogy ez még véletlenül sem volt jó. Aztán rögtön a 20-as még rosszabb lett.”

A fiatal vízi szlalomos nem tudta, milyen jó részidei vannak. „Az ember csak azt érzi, hogy a határon lapátol-e, az időt annyira nem érzékeli. Egy kisebb versenyen, ha épp a kivetítőnél haladok el, fél szemmel odapillantok, hogy mennyi a részidőm, meg hogyan nézek ki a vízen, de hát ez nem az a verseny” – somolygott Grigar. Bár kicsit bánkódott, hogy két hiba miatt elvitte a víz az érmét, összességében pozitívan értékelte az olimpiai élményt. „Mi mást kívánhatnék? Egészséges vagyok, van családom, barátnőm, fedél a fejem felett… Nem panaszkodhatom” – nevettette meg az újságírókat Grigar.

Mindig mezítláb jár

Édesapja is elégedett volt az olimpiai 5. helyezéssel. „Nem fogom megszidni, dehogy fogom. Én mindig csak dicsérem – mondta Richard Grigar, de egy apróság mégis eszébe jutott. – Azért szidom, mert folyton mezítláb jár, ha kiszáll a hajóból! Nézzék meg, most is! Liptószentmiklóson a tízcentis hóban is!”

Jakub Grigar sem gondolta, hogy bárki is megfeddné, mert csak ötödik lett: „Édesapám, mint egy rendes szülő, amúgy sem azért szeret, ahogyan kajakozom, hanem azért, mert a fia vagyok.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?