Greško: irány Parma!

Pozsony. A szlovák labdarúgó-válogatott két játékosa is igencsak mozgalmas napok elé néz, hiszen klubcsere előtt áll.

Pozsony. A szlovák labdarúgó-válogatott két játékosa is igencsak mozgalmas napok elé néz, hiszen klubcsere előtt áll. Vratislav Greško csapatának, az Internazionalenak a szakvezetése úgy döntött, hogy elcseréli a balhátvédet az AC Parma argentin középpályásáért, Matias Almeydáért (játszott a vasárnap véget ért koreai–japán közös rendezésű világbajnokságon). Greško 2000 októberében ötéves szerző-dést kötött a milánóiakkal (a bundesligás Leverkusen együtteséből érkezett), az A-liga hajrájában azonban váratlanul hullámvölgybe került az Internazionale, elszórakozta a bajnoki címet, s Massimo Moratti klublenök f#leg Greško teljesítményével volt elégedetlen, s ezért kell költöznie... A közelmúltban két angol csapat, az Everton és az Aston Villa is érdeklődött a 24 éves futballista iránt.

u Róbert Vittek – több mint valószínű – a Genk játékosa lesz. Hétfőn sikeres orvosi vizsgálaton vett részt, amely után a belga bajnok szakvezetői kijelentették: a hét végén elkezdődnek a tárgyalások a Slovan illetékeseivel. A pozsonyi kékek 2,5 millió eurót kérnek a gólerős csatárért, aki holnap Nymburkba utazik. Itt edzőtáborozik ugyanis a szuperligás Slovan együttese. Amennyiben a két klub megegyezik az átigazolási összegen, Vittek azonnal Genkbe repül. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?