Gömöri siker Nagymihályban

Nagymihály |

<p>Tegnap pótolták az I. labdarúgóliga 2. fordulójának elmaradt mérkőzéseit: a losonciak gólgazdag meccsen 5:3-ra kikaptak Homonnán, a rimaszombatiak viszont mindhárom pontot elhozták Nagymihályból.</p>

„Tudtuk, hogy a hazaiak formában vannak, ezért főleg a védekezésre figyeltünk, és bíztunk benne, hogy az ellentámadásokból összejön valami. Így is történt, a 7. percben Piszár remek átadása után Sihelský tört be a tizenhatosba, ahol buktatták. A hazaiak sem tiltakoztak a tizenegyes ellen, amit Piszár biztosan értékesített. Ezután már csak védekeztünk, le is szidtam a fiúkat a szünetben, hogy ez még megbosszulhatja magát. De a hazaiaknak még helyzetük sem volt, míg mi Zsivanovics révén akár növelhettük is volna az előnyünket. Nagyon boldog vagyok, hogy az Inter elleni peches meccs után most győztünk, csak az bánt, hogy Branislav Mráz begyűjtötte negyedik sárga lapját – túl szigorú volt hozzá a bíró –, így hiányozni fog a losonci derbiről” – foglalta össze a mérkőzést Karol Kisel, a rimaszombatiak edzője. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?