Gőgh Árpád, a csallóközi Matthews

gogh
Hodos. |

Nagyabonyból a szomszédos hodosiakhoz igazolt a nyáron a rutinos Gőgh Árpád, aki tavaly éppen jelenlegi állomáshelyéről távozott a riválishoz. 

„2016 októberében a nagyabonyiak elleni emlékezetes derbin, amelyet 5:0 arányban nyertünk meg, debütáltam a hodosiak mezében. Első hodosi évadomat az V. ligában töltöttem. A 2016/2017-es bajnoki évfolyam befejezése után a bajnok Illésháza nem élt a lehetőséggel, az ezüstérmes hodosiak viszont vállalták a IV. ligát. Egy szezont még bevállaltam, de aztán rezignáltam. Nem kedvelem a hosszú, fárasztó utazásokat. A DAC U19-es csapatának másodedzőjeként épp eleget buszozok, ezért újfent az V. ligára, nevezetesen a nagyabonyiakra voksoltam. A déli csoportban sok a csallóközi csapat, húsz perc leforgása alatt a meccs helyszínén vagyunk. Dunaszerdahelyről Nagyabonyba eljutni gyerekjáték. Ez döntőnek bizonyult. Most viszont fordult a kocka. A hodosiak a IV. liga bajnokaként nem vállalták a III. ligás szereplést, ráadásul az V. ligába jelentkeztek. Klubvezetőik a nyáron megkerestek, visszacsábítottak az ismerős közegbe, ahol korábban jól éreztem magam, sok ismerősöm, barátom van” – ecsetelte az egykor a honi és a magyar élvonalban is megfordult futballista az oda-vissza klubcsere okait. 

A hodosiaknál a nyáron szinte a teljes csapat kicserélődött, sokan már a rajt előtt a kiesőjelöltek közé sorolták a Belkovics László játékosedző által irányított gárdát. „Szűk játékoskerettel vágtunk neki a pontvadászatnak. Nem reméltünk ilyen jó kezdést. Az egyházkarcsai szoros vereség (3:4) után vendéglátóként legyőztük a csenkeieket, legutóbb pedig három pontot raboltunk Nyárasdon. Összetartó kollektíva a miénk. Baráti társaságunkat négy külföldi futballista egészíti ki. Szerintem az is kedvez nekünk, hogy az ellenfelek lebecsülnek minket” – fűzte tovább a gondolatsort a hodosiak csupa szív csapatkapitánya, aki októberben immár 47. születésnapját ünnepli. 

Gőgh Árpád beszélt a hosszú karrier titkairól is. „Szerintem a titok, ha egyáltalán létezik ilyen, a génekben rejlik. Amolyan őserő sportoló típus vagyok. Imádom a labdarúgást, a játékot, a játékosságot. Gyerekkoromtól kezdődően mindent a focinak rendelek alá, rendszerben élek. Sok függ az életviteltől, a táplálkozástól. Nincs súlyfeleslegem. Odafigyelek a regenerációra, rengeteget járok úszni, szaunázni. Rendszeresen látogatom az edzéseket. Pluszfeladatokat is abszolválok. Szerencsére a komolyabb sérülések is elkerültek – mondta lapunknak Gőgh Árpád, a csallóközi Matthews, aki végül a visszavonulásról is szót ejtett. – Természetesen a visszavonulás gondolata is foglalkoztat, de amíg nem lógok ki a sorból és hasznos tagja lehetek csapatomnak, addig a pályán a helyem. Aztán pedig teljes erőbedobással az edzői pályafutásra koncentrálok.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?