Gerinctöréssel lett világbajnok a párkányi motorcsónakos

A koronavírus-járvány miatt az F500-as motorcsónakosok vb-szezonja is kaotikus volt, folyamatosan halasztgatták a versenyeket. Végül az a döntés született, hogy a klasszikus nagydíjsorozat helyett Csehországban, egyetlen hétvége alatt lebonyolított négy futamból fog állni a világbajnokság.

„Szombaton azonban a nagy szél miatt törölték a műsort, így vasárnapra kellett besűríteni a szabadedzést, a kvalifikációt és a négy futamot is. Ez elég időigényes, ráadásul a szervezés is csúszott, ebből volt a baj” – magyarázta az Új Szónak saját csónakházában Hencz Róbert, aki szlovák válogatottként szerepel a sorozatban.

Dupla szaltó után kórház

Az első három futamból egyet megnyert, kétszer második volt, így a negyedikre éllovasként állhatott ki, egyedül már csak észt riválisa előzhette meg összetettben. A nemzetközi szövetség ellenőre még versenyzésre alkalmasnak találta a körülményeket, noha lassan már sötétedni kezdett. 

„A rajt után pont szembefordultunk a nappal, ami már annyira lent volt, hogy alig lehetett látni valamit a csónakból. Én láttam, hol van a forduló, de a bolgár srác nem, hamarabb elcsavarta a kormányt. Éreztem egy ütést, aztán csináltam egy dupla szaltót. A sisakom is összetörött, féltek is, hogy nem fog-e bedagadni az agyam. Mivel félbeharaptam a nyelvem, ömlött a számból a vér, és nem tudták, nincs-e belső vérzésem. Bíztam benne, hogy csak meghúzódott a gerincem, de azért sejtettem, hogy komolyabb a baj. Két csigolyám eltörött, de szerencsére nem fúródtak bele a gerincvelőbe. Mert ha igen, akkor most nem beszélgetünk” – mondta versenygépe mellett már-már szenvtelenül Hencz Robi. 

Sem gesztusaiban, sem arcán nem látszott, mekkora balesetet is úszott meg viszonylag jól. Lelkesen mesélte a történteket, még poénokat is megengedett magának, egyedül akkor tolult könny a szemébe, amikor egy híradós bejátszást mutatott a mobilján, s az őt szállító helikopter tűnt fel pár másodpercre. 

Újra a csúcson

A futamot természetesen leállították, de az ilyenkor szokásos újraindításra már nem került sor, a sötét miatt az előző három futam alapján hirdettek végeredményt. Azaz Hencz Róbert világbajnok lett, amit a brünni kórházban tudott meg, még a műtétje előtt.

„Azért van nagy értéke ennek a címnek, mert erre a versenyre tényleg csak azok jöttek el, akik esélyesek voltak a győzelemre. Az első tízből egy jó beállítással bárki nyerhetett volna. Mindenki egy lapra tett fel mindent, nagyon szoros volt a mezőny” – jegyezte meg az immár kétszeres világbajnok, aki 2013 után ért ismét a csúcsra. 

Hencz Robi tíz éve versenyez a királykategóriában, s nyert már Eb-t is, de talán még sokatmondóbb a tény, hogy szinte nincs olyan verseny, ahol ne állt volna dobogóra, 21 érme van világversenyekről.

30, 30, 30 és 10

S hogy mi a titok nyitja? A párkányi versenyző szerint egyértelmű a képlet: „30% a pilóta, 30% a technika, 30% a szerencse és 10% az, ami aktuálisan történik egy-egy pályán. Fontos, hogy minden klappoljon, a beállítások, én jól menjek, a csapat, a hajó rendben legyen.”

Ehhez pedig minden apró dologra figyelni kell a verseny során, a szélre, hullámokra. „A balesetek 90%-a a pilóták mulasztása miatt következik be, nem a külső körülmények miatt – mondja Hencz Robi, miközben megmutatja a kormányt: mint az F1-es autókban, picivel kevesebb gombbal. A pilóták irányítják a driftelést, ők határozzák meg a dőlésszöget, hogy mennyire emelkedjen ki a csónak a vízből, hogy mennyire száguldjon az akár 220 km/h-s sebességre is képes hajó. – Minden pillanatban oda kell figyelni, nincs lehetőség semmi másról gondolkodni menet közben” – teszi hozzá Hencz.

Dupla dinamit

S ha már F1: a motorcsónakoknál is ugyanúgy van egy – jóval kisebb – csapat a versenyzők körül, s ugyanúgy megvan a különbség a gyári istállók és a többiek között: előbbiek anyagi lehetőségei szinte korlátlanok, minden egyes alkatrészt többször lecserélhetnek egy-egy hétvégén, míg Henczék támogatása szlovák válogatottként jóval kisebb. Bár a korábbi évekhez képest – amikor szinte nem is kaptak semmit a hazai szövetségtől, ezért hosszú ideig magyar vagy olasz színekben versenyeztek – már rendesen működik a rendszer: a szövetség elnöke egy szintén aktív versenyző, Marián Jung. „Mindketten ott vagyunk a top háromban a világon, azaz megvan a dupla dinamit. Az a cél, hogy egyikünk elhozza a vb-címet majd” – mondja Hencz.

Nem pörögnek túl

Visszatérve a gyári istállókhoz: legyen szó edzésről vagy versenyről, a „nagyok” minden egyes újabb körözésre több tízezer eurót költhetnek új alkatrészek formájában. De az anyagiak nem minden, állítja Hencz.

„Engem is csábítottak gyári csapathoz, mert nekik kellemetlen, hogy olyasvalaki szerzi meg a vb-címet, akinek sokkal kisebb pénzügyi lehetőségei vannak. De én nem szeretnék változtatni. Mi ki tudunk menni a egy-egy helyszínre a verseny előtt néhány nappal, hogy legyen mód megnézni a környéket, és ezzel egyben megjutalmazzuk a csapattagokat is. A szükséges munkát mi is elvégezzük minden nap, de nem pörögjük túl a dolgokat, szeretünk kirándulni. A gyári csapatoknál viszont minden sokkal kötöttebb, ott nyolc órán keresztül akár – képletesen szólva – a sarokban kell állni, ha azt mondja a főnök.” 

Egy literért 70 euró

A technikát látva adja magát a kérdés: mennyi az annyi. A csónak egyes részei, egységei akár 40 ezer euróba is kerülhetnek, de a költségvetés inkább attól függ, mit és hányszor lehet vagy kell cserélni egy idényben. „Szemléltetésképp: csak az olaj kb. 70 euró. Az üzemanyagfogyasztás 300 liter 100 km-en… Ehhez hozzá kell venni az alkatrészek cseréjét, például az 1800 euróba kerülő váltóból egy hétvége alatt kettőt elhasználunk, de vannak jóval nagyobb tételek is. Ott van még a csapattagok bére, a szállásköltségek… A nemzetközi szövetség az utazással kapcsolatos kiadásokat állja, illetve a helyezések függvényében kapunk pénzdíjat” – ecsetelte Hencz, aki a családi cég bevételeiből és némi szponzori segítséggel teremti elő a szükséges összegeket.

Párkányi edzések

Nem csak anyagi szempontból nagy segítség, hogy Párkányban közvetlenül a Dunán tudnak edzeni, elég csak kilépniük a csónakházból. A szükséges engedélyek hosszadalmas intézése után a csónakháztól az egykori papírgyárig száguldhat a motorcsónak. „Ez óriási előnyünk, mert minden versenyzőnek gondot okoz, hogy nincs hol gyakorolnia, manapság szinte lehetetlen elintézni, kijárni az ilyesmit. Így több riválisom is Párkányba jár edzeni, én pedig eldönthetem, kit engedek vízre szállni” – mosolyog Robi.

Pszichésen nehezebb

A folytatás egyelőre kérdőjelekkel teli, az orvosok szerint kb. fél évig fog tartani a felépülés, a rehabilitáció. Hencz úgy számol, egészségileg jövő nyárra már rendben lehet, de azt nem tudja, mentálisan mire számítson: 

„Ha újabb balesetem lenne, akkor az orvosok szerint megint eltörne a csigolyám, mert az izomzat már nem lesz olyan erős, hogy ezt kibírja, és onnan nincs visszaút. De nehezebb lesz lelkileg túltenni magam a történteken. Most azt mondom, nem lesz gond, de ki tudja, milyen lesz először újra hajóba ülni. Most is vannak napok, amikor vissza-visszajönnek a baleset pillanatai, látom magam előtt a törmeléket… A terv mindenképpen az lenne, hogy jövő tavasszal ott legyek a sorozat rajtján, épp Csehországban. De meglátjuk, ha gond lesz, nem fogjuk erőltetni, egy-két futamra augusztus közepén elmegyünk, de akkor már nem lesz esélyem a vb-címre.”

Nincs kegyelem

Spórolni persze akkor sem fog – és nem is tudna, mert ha beül a kapszulába, elkapja a hév. Ellenfelei szerint elég agresszíven hajt, ami a kezdeti nehézségek után már előnyt jelent: a riválisok kellően tisztelik őt a pályákon. 

„A kanyartechnikám nagyon agresszív, sokat tudok nyerni rajtuk. Csak be kell vállalni, és közben nagyon sok mindent csinálni, de én bevállalós vagyok. Sok sárga lapot kaptam már, hoztam már veszélyes helyzetekbe nem egy pilótát. De két-három év alatt nagy respektet vívtam ki magamnak. Ha a bója előtt valakire ráhajtok, akkor az tudja, hogy be fogok fordulni előtte, és nem fogom elvenni a gázt. Én akkor is beteszem a hajó orrát, ha pofára is esek. Most Csehországban is csak az ötödik helyről rajtoltam a második futamban, de az első bójánál már én fordultam elsőként.”

Az időmérő edzéseken általában nem nyújt kiemelkedőt, a versenyeken viszont elemében érzi magát. A középmezőnyből rajtolva is nagyon gyorsan a vezetésért csatázik szinte minden futamon. 

„A kvalifikációkat sosem futom túl jól valamiért, de a versenyeken már az első kanyarban élen fordulok. Az időmérőn sok rivális gyorsabb propellert tesz fel, de a kigyorsulásom viszont nekem jobb így. Ha pedig élre állok, engem nagyon nehéz megelőzni, mindig jól zárom a szögeket, és nem szoktam hibázni” – magyarázza Hencz Robi olyan természetességgel, mintha csak egy könnyed városnéző hajókázásról lenne szó. 

„Csak körözgessek”

Hencz Robi szinte beleszületett a közegbe, édesapja is versenyzett a „papucsokban”, a legkisebb kategóriában. Ő maga 15 évesen kezdett, elég gyorsan haladva a szamárlétrán. Tíz éve az akkori világbajnok, a magyar Havas Attila új hajót vett, a régit pedig eladta Henczéknek. 

„Egy héttel a vb kezdete előtt kaptam meg, akkor derült ki, hogy mivel Attila kisebb termetű, én nem férek be a pilótaülésbe. Gyorsan átalakíttattuk Dunaújvárosban, de először magán a versenyen ülhettem bele. A 700-asok kategóriájában indultunk az 500-as hajóval. Fater azt mondta, hagyjam békén a többieket, körözgessek, tanulgassak, kicsit érezzem, milyen is ekkora hajót vezetni. Hatalmas stresszben voltam, azt sem tudtam, melyik gomb mire való a kormányon. Attila megmutatott pár dolgot és hozzátette, a többit majd megérzem. Elrajtoltunk a futamon, és azt vettem észre, hogy nem látok senkit. Gondoltam, másfelé mehettek (nevet). Két második és két első hellyel zártam életem első királykategóriás versenyét.”

Irány Monte-Carlo

Egyik legnagyobb élménye mégsem egy versenyhez, a vízhez kötődik, hanem a díjátadóhoz. A vízi motorsportok legjobbjait ugyanis Monte-Carlóban díjazza a nemzetközi szövetség tavasszal. A kupákat pedig nem más adja át, mint II. Albert monacói herceg. 

„Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor 2013-ban én is ott lehettem. Az egy olyan este volt, amit soha nem felejtek el. Hatalmas megtiszteltetés volt” – jegyzi meg Hencz, hozzátéve, jelenleg ő az egyetlen szlovákiai sportoló, aki 2020-ban – minden sportágat figyelve – világbajnoki címet szerzett. „Ez nagyban köszönhető a teljes csapatomnak: édesapám, a csapatfőnök, Hencz Attila, a szerelőim, Fazekas Zoltán, Slobodník András és Szabó Lajos nagy munkát végeznek, és persze az egész családom rengeteg dologból kiveszi a részét.”