Gera: nem aktuális, hogy hazatérek

Budapest |

<p>Gera Zoltán nem kapott ajánlatot a Ferencváros labdarúgócsapatától, és szerinte jelenleg nem aktuális, hogy visszatérjen Magyarországra.</p>

A West Bromwich Albiontól nyáron távozó középpályás a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy az elmúlt idénye a sérülések miatt nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Másodszor is elszakadt a keresztszalagja, de a második műtétje egy új eljárással jól sikerült, és most már teljesen egészségesnek és erősnek érzi a térdét. Hozzátette: a második szalagszakadás után egy pillanatra felmerült benne, hogy vége a pályafutásának.

    Elárulta, hogy az elmúlt időszakban keményen edzett a konditermekben azért, hogy folytatni tudja a játékot, s bár legszívesebben 40 éves koráig futballozna, úgy érzi, ennek azért nincs realitása.

    A jövőt illetően úgy fogalmazott, hogy szívesen maradna Angliában, a másodosztály viszont nem igazán vonzza.

    "Szeretnék egy "játszós" csapathoz kerülni, ahol sokat érhetek a labdához és élvezhetem a játékot" - mondta a középpályás, hozzátéve, hogy más ország is szóba jöhet a számára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy korábbi csapatától, a Ferencvárostól nem kapott ajánlatot, és szerinte jelenleg nem aktuális, hogy visszatérjen Magyarországra.

  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?