GALÉRIA: Óriási pofont kapott a DAC Nagymihályban

dacdac

Tíz perc után három góllal vezethetett volna, de aztán teljesen szétesett a DAC Nagymihályban: a dunaszerdahelyiek 5:0-ra kaptak ki a Zemplíntől a labdarúgó Fortuna Liga 16. fordulójában. Az első félidő vége horrorisztikus volt a DAC számára: öt perc leforgása alatt kaptak három gólt.

A DAC kezdőcsapatába visszatért a jobbhátvéd Koštrna, a kapitányi karszalagot is ő viselte. Bár Kalmár hiányzott, Fábry csak a cserepadon kapott helyet, Ronan játszott a tízes pozícióban, a jobb szélen Blackman, a balon Divkovic kapott helyet, Vida Kristopher pedig középcsatár volt.

A 4. percben Divkovic beadása után tisztáztak a hazai védők. Négy perccel később ismét Divkovic csinálta meg az akciót a bal oldalon, ezt a labdát kivágták, de Davis jól megszerezte, és lőtt is – szöglet lett belőle. A sarokrúgás után Oravec fejelt, Kira paskolta a labdát a kapu fölé. Az újabb szögletnél Beszkorovajnij ugrott a legmagasabbra, de a fejese elakadt egy nagymihályi lábban.

A 10. percben egy elnézett bal oldali labda után Danko a középre adás helyett lőtt, de Jedlička elcsípte a labdát. Egy perccel később azonban Szavvidisz jó kiugratása után Sidibe lapos lövése már utat talált a hálóba – 1:0.

Galéria

Negyedóra játék után már a negyedik szögletnél járt a DAC, de Blackman nem tudott lőni, a nagymihályi kontra pedig ismét életveszélyes volt, de végül Kolesár és Danko túl sokat várt. Néhány pillanat múlva egy újabb villámgyors hazai akció végén Jedlička varázsolt, maga sem tudta, hogyan. A nagymihályiak egyre jobban belelendültek, Beszkorovajnij labdavesztése után Sidibé lőtt alig mellé.

A másik oldalon Blackman felfutása után Kira ismét szögletre tolta a labdát. A 24. percben Ronan bal oldali beadása után Blackman lövése akadt el valahogy Kirában.

Két perccel később Kružliak felesleges cselezgetések után elvesztette a labdát, és bár még utolérte Dankót, már csak szabálytalanul tudta megállítani. A megítélt tizenegyest Kolesár értékesítette, Jedlička a másik oldalra vetődött – 2:0.

A hazaiak elképesztő akarással játszottak, a DAC játékosai pedig túl sokat hibáztak. A 40. percben Sidibé kapott jó kiugratást Kružliak és Beszkorovajnij között, és a kilépő Jedlička fölött a hálóba lőtt – 3:0.

Érdekes

Michalovce–DAC 5:0 (5:0)

Góllövők: Sidibé (11., 40.), P. Kolesár (27., 11-esből; 45+1.), Koštrna (43., öngól).

Sárga lap: Szavvidisz, Grič, Sidibé, Rota, ill. Vida M.

Játékvezető: Očenáš, 1528 néző.

MICHALOVCE: Kira–Rota, Carrillo, Soler, Vojtko–Grič–Danko (71. Kunturiotisz), Szavvidisz (88. Mavretics), Martínez García, P. Kolesár (87. M. Kolesár)–Sidibé.

DAC: Jedlička–Koštrna (46. Ramirez), Kružliak, Beszkorovajnij, Davis–Vida M., Oravec–Blackman (82. Fábry), Ronan, Divkovic (81. Šimčák)–Vida K.

És még nem volt vége a félidőnek: Kolesár bal oldali lapos beadásába Koštrna ért bele szerencsétlenül – 4:0.

És még ekkor sem volt vége a félidőnek: Jedlička rossz passza után Kolesár lőtte be az ötödiket – 5:0.

A szünetben Hyballa lehozta Koštrnát, aki helyett Ramirez állt be. A védelem jobb oldalára Blackman húzódott hátra, Vida Kristopher kiment a jobb szélre, Ramirez játszott középen.

A második félidőt próbálta aktívan kezdeni a DAC, de Vida Máté fejesét megfogta Kira, Ramirez pedig nem is jutott fejeshez, elszállt a feje fölött Divkovic beadása.

A szünetben megfogyatkoztak a drukkerek a vendégszektorban, akik maradtak, azok azt skandálták a második félidő elején: „Játszik a DAC!”, majd felhangzott az is: „Még, még, még, ennyi nem elég!”

A 61. percben majdnem a hatodik gólt is megszerezte a Zemplín, Sidibé fejesét kivédte Jedlička. Negyedóra elteltével ziccerbe került a DAC is, Vida Kristopher próbálkozását védte nagyszerűen Kira.

A hátralévő időben az eredmény már nem változott, a hazaiaknak nem volt hova sietniük.

A Zemplín hat nyeretlen mérkőzés után győzött újra, a DAC hat veretlen találkozót követően szenvedett ismét vereséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?