Csatornafedél okozott káoszt az F1-es edzésnapon

f
Baku |

Furcsa baleset miatt borult fel a Forma–1-es Azeri Nagydíj hétvégéjének programja: egy feltörő csatornafedél súlyos károkat okozott George Russell autójában, így csak a második edzésen körözhettek a pilóták: a Ferrarik kezdtek a legjobban.

A papírforma itt nem játszik

A bakui versenypálya nem a tipikus utcai pályák közé tartozik: a város először 2016-ban adott otthont – akkor még Európai Nagydíjként – a Forma–1-nek, azóta pedig bizonyította, hogy városi aszfaltcsíkon is lehet izgalmas és fordulatos egy futam. Pole-ból eddig csupán Nico Rosberg tudott nyerni Bakuban, és egyetlen pilóta állhatott két alkalommal a dobogóra. Ő nem a Mercedes, nem a Ferrari és nem is a Red Bull pilótája, hanem a Racing Pointé: Sergio Pérez 2016-ban és 2018-ban is pezsgőzhetett. Érdekesség, hogy a 2016-os azeri verseny óta csupán 3 alkalommal történt meg az, hogy nem a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull pilótái alkották a dobogósok sorát: mindhárom futam Bakuban volt.

Fellazult csatornafedél

Teljes káoszt okozott a pénteki edzésnapon az első tréning elején történt baleset: George Russell, a Williams versenyzője egy nem megfelelően rögzített csatornafedélen hajtott át, amely a szívóerő hatására felrepült, és az autó alját teljesen szétroncsolta, óriási károkat okozva a versenygépben. Az esetet követően az edzést azonnal félbeszakították, és elkezdték a pályán található körülbelül 300 csatornafedél ellenőrzését. A tréning egyáltalán nem folytatódott, így a mezőnynek csak a második edzésen volt lehetősége a gyakorlásra.

Olasz remények

A Ferrari nagy reményekkel és fejlesztésekkel érkezett Azerbajdzsán fővárosába, és abban bíznak, az újítások már a hétvégén meghozzák az eredményeket, és megnehezíthetik a Mercedes dolgát. A címvédő istálló jelenleg 57 ponttal vezeti a bajnokságot a maranellói csapat előtt, annak ellenére, hogy a Ferrari a téli teszteken meggyőző teljesítményt mutatott –  elmondásuk szerint ők maguk is csalódtak az év elejei formájukban. Egyelőre jól indították az azeri hétvégét: a második szabadedzésen Charles Leclerc, Sebastian Vettel sorrendben végeztek az élen.

Galéria

A Red Bull is közbeszólna

A második szabadedzés sem múlt el incidens nélkül: a tréning kezdetén Lance Stroll, a második felében pedig Danyiil Kvjat ütközött falnak, mindkét eset miatt piros zászló lépett érvénybe. A Ferrarik mögött végül Lewis Hamilton zárt 6 tizedmásodperces hátrányban, csapattársa, Bottas az 5. lett, közöttük pedig Max Verstappen, a Red Bull pilótája végzett a 4. pozícióban. A Red Bull egy motorfejlesztési csomagot kapott a hétvégére, így bíznak benne, hogy ennek teljesítménybeli vonzata is lesz Bakuban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?